Komoly havazás várható szerdán

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Jelentős havazásra kell számítani szerdán több megyében, a Mecsek környékén kedd este kötelezővé tették a hólánc használatát.

LM
2012. 12. 04. 22:21

A folyamatos havazás ellenére a megye fő- és mellékútjai most még többnyire vizesek, fennakadásról nem érkezett jelentés. Mivel éjszaka bizonyos szakaszokon jegesedéssel lehet számolni, a közútkezelő óvatosságra inti a térségben közlekedőket – hangsúlyozta Pécsi Norbert.

Kötelező a hólánc Baranyában

A 6-os főúton Mecseknádasd és Pécsvárad közötti szakaszán kötelező a hólánc használata – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel. A közúton a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közös döntése értelmében kedd este kilenc órától rendelték el a hólánc kötelező használatát.

Készültség Ferihegyen

Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója kedd késő délután az MTI-nek azt mondta: a havazás ellenére zavartalan a forgalom a Liszt Ferenc repülőtéren. Mindkét kifutópályán közepes, illetve jó fékhatás mérhető, ezért mindkettőn fogadnak és indítanak járatokat. A repülőtéren a háromfokozatú készültségből a második van érvényben. Ha a havazás folytatódik, szükség esetére készenlétben állnak a hótakarító járműveik, hogy felváltva megtisztítsák a futópályákat – fűzte hozzá Hardy Mihály.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.