Martonyi: Jól sikerült az átalakítás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A külügyminiszter szerint „meglepően jól sikerült” a Közép-Európa-politika alakítása, és nem romlottak a kapcsolatok azokkal a szomszédos országokkal, melyekben kormányváltás volt az idén.

PR
2012. 12. 13. 13:00

A szíriai konfliktusról azt mondta, a jelenlegi rezsim biztosan megbukik, csak az a kérdés, hogy mikor, hány áldozat után. Magyarország arra bátorítja az ellenzéki koalíciót, hogy vonják be a kurdokat és a keresztény kisebbséget is, utóbbiaknak pedig biztosítsanak megfelelő védelmet – közölte. Emlékeztetett arra, hogy a magyar nagykövetség hosszú ideig működött az országban, de biztonsági megfontolásokból úgy döntöttek, a diplomatáknak el kell hagyniuk a damaszkuszi képviseletet. Hozzátette, a Mol Nyrt. felajánlotta, hogy finanszírozza sebesült szíriai gyermekek magyarországi gyógykezelését.

Kérdésre válaszolva Martonyi János elmondta, nem tervezik külképviseletek bezárását a jövő évben. A honosítás miatt megnövekedett konzuli feladatok csökkenése a jövő évben sem várható – tette hozzá.

Ugyancsak újságírói érdeklődésre, az azeri katonatiszt átadásával kapcsolatban közölte: az EU és a NATO tagállamai megértették Magyarország magatartását, és remélhetőleg nyugvópontra jut az ügy. Fontos kérdés, hogy Örményország mikor dönt úgy, hogy helyreállítja a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal, mert ez mindkét országnak érdeke – vélekedett a külügyminiszter.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.