Schiffer csillapítaná a balhét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az LMP-ben senkinek nem lehet célja, hogy ellehetetlenítse a platformok működését – mondta Schiffer András a távirati irodának.

NT
2012. 12. 15. 14:30

Az MTI pénteken számolt be arról, hogy egy birtokába került dokumentum szerint az LMP országos választmánya szerdán felfüggesztette a nyolc országgyűlési és három fővárosi képviselő által alapított Párbeszéd Magyarországért Platform működését.

A platform létrehozását november végén, az LMP kétnapos kongresszusát követően kezdeményezte az LMP-n belül az ellenzéki párt nyolc parlamenti és három fővárosi képviselője, köztük a frakcióvezetői posztról akkor lemondott Jávor Benedek. Ezt megelőzően a kongresszuson a delegáltak 84:77 arányban szavazták meg azt a határozatot, amelyik szerint a párt nem csatlakozik az Együtt 2014-hez, de bármilyen más típusú együttműködésre nyitott. A döntést követően lemondott posztjáról Jávor Benedek frakcióvezető és háromból két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea is. Ők mindhárman részt vettek a platform létrehozásában.

Jávor: Nem megalapozott a döntés

Jávor Benedek pénteken az MTI-nek azt mondta, nem tartja megalapozottnak a felfüggesztésről szóló döntést, de az egy világos üzenet arra nézve, hogy a másik oldal „erővel és hatalmi eszközökkel” akarja megakadályozni a platform által kezdeményezett belső vita elindítását. Ezzel ellehetetlenítik a kisebbségi vélemények képviseletét – jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy a Fideszen belül sem tiltották el Ángyán Józsefet vagy Pokorni Zoltánt attól, hogy föld-, illetve oktatási ügyekben nyilatkozzanak, de „úgy látszik az LMP-n belül ez nem lehetséges”. Arra a kérdésre, hogy ez pártszakadáshoz vezet-e, Jávor Benedek azt mondta, bízik benne, hogy párton belül lehet kezelni a helyzetet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.