Bakondi György emlékeztetett arra, hogy a 2012. január elsejével hatályba lépett új katasztrófavédelmi törvény alapján egységes rendszerben, április elsejétől pedig új struktúrában látják el feladataikat az állami irányítás alá került tűzoltóságok, és egy októberi finomhangolást követően december végével lezárult az átalakítási folyamat.
Az építkezés és a működtetés éve
Az altábornagy azt mondta: a szervezetileg és struktúrájában is átalakított katasztrófavédelem működésének minden részelemét ugyan még nem lehet elemezni, de a közbiztonság növelése érdekében végrehajtott változás már most beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A rendszer jól működik, hatékonyabb, és ennek köszönhetően a megelőzésben és a káresemények csökkenésében is pozitív az elmozdulás – jelentette ki. A főigazgató a 2011-es évet a megalapozás és a jogalkotás évének nevezve utalt arra, hogy 260 új vagy jelentősen módosult jogszabály és ugyanennyi belső szabályzat alapján kellett átalakítani az OKF szervezetét. A tavalyi évet az építkezés és a működtetés évének nevezte.
A szervezet gyökeres átalakítására irányuló bírálatokra utalva a főigazgató megjegyezte: társadalmi szükséglet volt, hogy a katasztrófavédelem, benne a tűzoltóságok, a polgári védelem és a megalakított iparbiztonsági hatóság országos hatáskörű rendvédelmi szervvé váljon, biztosítva az állampolgárok vagyontárgyainak védelmét, a tűzbiztonság növelését, segítve a gazdaság működését.
Gyors létszámtöbbszörözés
Bakondi György kifejtette: a katasztrófavédelem új, speciális, végrehajtás-centrikus, egységes vezetéssel és arculattal rendelkező rendvédelmi szervvé alakult, olyan jogosítványokkal, amelyekkel más hatóságok nem rendelkeznek. Az OKF-felügyelő (supervisor) hatósági szerepkört is betöltve irányíthatja a több hatóság közreműködésével zajló ellenőrzéseket, helyi, területi és országos szinten vezető szerepet tölt be a védelemigazgatásban, kihirdetett veszélyhelyzetben átveszi az irányítási feladatokat, és ezekben a helyzetekben kiadott közleményeit a média köteles megjeleníteni, valamint az önkéntes és a köteles polgári védelem létrehozásával képes gyors létszámtöbbszörözésre.