Ezt főzték ki Gyurcsányék a hétvégére

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A pártprogram elfogadásáról dönt szombaton, második kongresszusán a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció Budapesten.

PR
2013. 01. 25. 8:19

Gazdasági elképzelések

A gazdaságpolitikai fejezet szerint szakítani kell az államosítási politikával, helyette a DK versenybarát, az inflációt leszorító politikát tart szükségesnek. Az új kormánynak célul kell kitűznie a mielőbbi csatlakozást az euróövezethez – olvasható a programban, amely menetrendet sürget a különadók kivezetésére és a bankadó csökkentésére is.

A Demokratikus Koalíció a személyi jövedelemadó és a társasági adó alapkulcsát 16 és 20 százalék között határozná meg, ezt egészítené ki egy adómentes jövedelemrész vagy az adójóváírás újbóli bevezetése, valamint egy második, az alapkulcs másfél-kétszeresére rúgó szja-kulcs az átlagkereset kétszeresét meghaladó jövedelemnél.

A DK az áfa csökkentését később, a gazdasági növekedés beindulása után tűzné napirendre. A gyermekvállalást minden családot elérő juttatásokkal – például családi pótlékkal – támogatnák, a gyermekek után járó adókedvezményt viszont megszüntetnék. A programjavaslat egységes, a központi költségvetésbe befolyó ingatlanadót tart szükségesnek a nagyobb értékű ingatlanokra, a kisebbek után pedig helyi adó beszedését szorgalmazza. A nagyobb örökségekre visszahoznák az örökösödési illetéket.

Tandíjas oktatás

Az oktatási fejezet óvodaépítési programot, a pedagógusbérek fokozatos emelését és a kötelező hit- és erkölcstanoktatás megszüntetését ígéri, és visszaállítaná a korábbi Nemzeti alaptantervet, valamint a 18 éves korig tartó tankötelezettséget. A felsőoktatásban semmissé nyilvánítaná a hallgatói szerződéseket, igazságos és esélyteremtő tandíj- és ösztöndíjrendszert vezetne be a DK. Az ingyenes első év után – a tandíjmentességre jogosultak szűk körének kivételével – mindenkinek hozzá kellene járulnia felsőfokú tanulmányai költségéhez, a hátrányos helyzetű diákokat azonban állami ösztöndíjrendszerrel segítenék.

A Gyurcsány-párt lehetővé tenné, hogy aki szeretné, helyreállítsa magán-nyugdíjpénztári tagságát, és visszaállítaná a rokkant- és a korkedvezményes nyugdíjakat. Elengedhetetlennek tartják, hogy az egészségügyi ellátást igénybe vevők valamilyen formában hozzájáruljanak a költségekhez, a gyógyszerárakat viszont csökkentenék.

Alapszabály-módosítás jöhet

A DK-kongresszus dönthet az alapszabály módosításáról is. Ha elfogadják a változtatást, a jövőben nem a pártvezetés, hanem a választókerületi elnökség dönthet a tagfelvételi kérelmekről. Gyurcsány Ferenc 2011. október 22-én jelentette be, hogy az MSZP-ből kilépve Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép pártot alapít. A szocialista frakcióból kilencen tartottak vele. A pártnak ma nagyjából hétezer tagja van.

A DK egy évvel ezelőtti első kongresszusán Gyurcsány Ferenc azzal vádolta Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy antidemokratikus nacionalizmust teremtett, szembefordult az ország érdekével, felrúgta az alkotmányos rendet, és csak a világlátásában osztozókat, a keresztény-nemzeti középosztályt képviseli, ezért mennie kell. Hangsúlyozta azonban, hogy a demokratikus ellenzéknek nem elég ebben egyetértenie, abban is meg kell egyezni, hogy 2014-től milyen kormányzati politika következzen. A tavaly januári kongresszus elfogadott egy, a demokratikus ellenzéki szervezetek együttműködését szorgalmazó politikai nyilatkozatot is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.