Kézzelfogható segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévők

Magyarország eddigi legnagyobb felnőttképzési programjának köszönhetően százezer ember képezheti tovább magát és növelheti munkaerő-piaci esélyeit.

TK
2013. 01. 22. 18:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kocsis Máté közleményében kiemelte: Magyarország eddigi legnagyobb felnőttképzési programjának köszönhetően százezer ember képezheti tovább magát és növelheti munkaerő-piaci esélyeit, állami támogatással. A lehetőséggel minden 18 év feletti állampolgár élhet, különösen a munkanélküliek, a kismamák, a legszegényebb környezetben élők és a 45 év felettiek.

A Fidesz-kormány egyénenként 90 ezer forintos keretösszeggel támogatja a tanfolyamokat – tette hozzá a kommunikációs igazgató, aki úgy fogalmazott: „A Tudásod a jövőd című program példa nélküli lehetőség mindazok számára, akiket korábban az út szélén hagytak”.

Hidas János, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy újabb 17 képző intézmény 317 tanfolyamával bővül az uniós támogatású nyelvi és informatikai képzések kínálata keddtől. Így a most megjelenő új képzésekkel együtt már csaknem tízezer ember számára nyílik lehetőség a tanulásra – közölte.

2012 lépései

Munkahelyvédelem, adókedvezmények, beruházásbővítés – sokat hallottuk ezeket a fogalmakat 2012-ben. A kormány munkahelyvédelmi akciótervet hirdetett, majd több nagy céggel stratégiai megállapodásokat kötött, mindezt azért, hogy tovább emelkedjen a foglalkoztatás, és bekövetkezhessen a várt gazdaságpolitikai fordulat – olvassa el az MNO összefoglalóját!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.