A csaknem négymillió háztartást érintő rezsiköltség-csökkentésről Giró-Szász András kormányszóvivő korábban azt mondta, a szolgáltatóknak kell viselniük a terheket, azokat nem háríthatják át. A kormányszóvivő a döntéssel kapcsolatban utalt arra, hogy 2002 és 2010 között több mint kétszáz százalékkal emelkedett a gáz, száz százalékkal pedig a villany ára, a magyar családokra így irreálisan magas teher nehezedik a rezsiköltségek miatt.
Járásbíróságok jönnek létre
A január 1-jétől életbe lépő új jogszabályok folytán számos változás lesz a bíróságokon: létrejönnek a járásbíróságok, az új közigazgatási és munkaügyi bíróságok, illetve működésbe lép az e-bíróság. A helyi, városi bíróságok ezentúl járásbíróságok lesznek, a fővárosi kerületi bíróságok viszont megőrzik eddigi elnevezésüket.
Nem változott a helyi bíróságok száma, székhelye és illetékességi területe, az elnevezés azonban – a fővárosi kerületi bíróságokat leszámítva – a bíróság székhelyéül szolgáló település nevéből és a járásbíróság megnevezésből tevődik össze, például a jelenlegi Kecskeméti Városi Bíróság helyett január 1-jétől Kecskeméti Járásbíróság lesz.
A létrejövő egységes szervezetű közigazgatási és munkaügyi bíróságok a fővárosban, illetve megyénként működnek majd, jobbára a törvényszéki székhelyen. A munkaügyi bíróságokkal való intézményi egyesülés nyomán – a munkaügyi perekhez hasonlóan – a közigazgatási perekben is a törvényszékek járnak majd el másodfokon. Az új bíróságok a jogelőd munkaügyi bíróságokon működnek tovább, a kezelőirodák is változatlanul az ügyfelek rendelkezésére állnak, akinek pedig folyamatban lévő ügye van, az külön értesítést kap az eljáró bíróságtól.
Jön az e-bíróság
Január 1-jétől működik az elektronikus bírósági kommunikáció és ügyfélkapcsolat, amelyet a törvényszékek elsőfokú hatáskörébe tartozó ügyekben választhatnak az ügyfelek. Ezekben az ügyekben az interneten – hivatali időn kívül, személyes megjelenés vagy postai út nélkül – lehet joghatályos beadványokat, például keresetet, különféle kérelmeket a bírósághoz intézni.