A tisztújítás előtt álló MTSZ jelenlegi elnöke, Bende Péter nyugalmazott vezérőrnagy, volt fővárosi tűzoltóparancsnok, aki egy évtizeden át irányította az ország legnagyobb tűzoltó civil szervezetét, az idei tisztújító küldöttgyűlésen már nem jelölteti magát, és az elnökség több tagja is hasonlóképpen döntött.
A megyei szövetségek mintegy kétharmada Dobson Tibor tűzoltó dandártábornokot jelölte az elnöki tisztségre a márciusi 2-ai tisztújító küldöttközgyűlésnek. Az elnökjelölt – aki hivatásos pályafutását katonatisztként kezdte, utána az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője, majd hivatalvezetője, korábban pedig fővárosi tűzoltóparancsnok-helyettes is volt, jelenleg pedig a katasztrófavédelem, a rendőrség, a szakszolgálatok, a vámőrség és a büntetés-végrehajtás mintegy 80 ezer dolgozójának képviseletét ellátó Magyar Rendvédelmi Kar elnöke – az MTI-nek adott interjújában azt mondta: a megbízatás elnyerése esetén egy olyan képviselet kialakítását szeretné elérni, amely a szakmát „egy centrikus, egyeztetett állásponttal” képviselné a kormányzati, az önkormányzati vagy felügyeleti szinten. Ugyanis – fogalmazott – az egymást kioltó javaslatok sem a szervezetet, sem a közbiztonság, illetve a tűzvédelem erősítését, sem pedig a közösségépítést nem segítik.
Az önkénteseknek nagy szerepük van
Dobson Tibor ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy a megyei szövetségek, az önálló tagozatok megmaradjanak, hangsúlyozva, az MTSZ tagjai a helyi közösségi élet aktív résztvevőjeként jól ismerik a helyi viszonyokat, az ott élő embereket, így a hatóságokkal, a polgárőrséggel kitűnően tudnak együttműködni. Aláhúzta, az egyesületek tagjai közül sokan polgárőrök is, és önként, fizetség nélkül, szabadidejükben működnek közre a székhelyük szerinti település vagy esetleg a szomszédos települések tűzmegelőzési, tűzoltási és műszaki mentési feladatainak ellátásában. Mindemellett nagy gondot fordítanak a helyi, illetve a tűzoltóhagyományok ápolására, a közösség összetartására és az utánpótlás nevelésére.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!