Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hangsúlyozta: az üggyel kapcsolatban egyelőre a nyomozás érdekében nem kívánnak többet mondani, mivel a helyszíni szemle még csak most kezdődött, de azt ígérte, hogy később tájékoztatnak.
Az MTI úgy tudja, hogy egy hároméves és egy négyéves kisfiú halt meg, a családnak állítólag anyagi gondjai voltak.
A nyugat.hu helyszíni információi szerint szerelemféltés miatt ölte meg feleségét, valamint két és három éves gyermekeit a kamionsofőrként dolgozó férfi. A hírportál úgy tudja, hogy a gyerekekkel késsel végzett, míg feleségére rágyújtotta a házat, végül pedig saját életének is késsel vetett véget.
Az MTI tudósítójának érdeklődésére a szombathelyi Markusovszky Kórház sürgősségi osztályán közölték: a csepregi tragédia helyszínéről egy nőt füstmérgezéssel szállítottak be hozzájuk a mentők, a hölgy nincs életveszélyben. Balogh Nikoletta, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: arról sem adhat tájékoztatást, hogy volt-e tűz az épületben, szavai szerint az ügyben kizárólag a „rendőrség kommunikál”.
A család magukat megnevezni nem kívánó ismerősei elmondták, hogy a férfi rajongásig szerette gyermekeit. Szerintük feltehetően féltékenysége vezetett oda, hogy csütörtök este rátámadt családtagjaira.
A nyugat.hu által megkérdezett környékbeliek normális, barátságos embernek ismerték a férfit. Hozzátették: édesanyja korábban szintén önkezével vetett véget életének.
Király Árpád, Csepreg független polgármestere a távirati iroda munkatársától értesült a tragédiáról. Azt mondta, azonnal tájékozódik, és amennyiben az önkormányzat bármiféle segítséget nyújthat, megteszi a szükséges lépéseket.
A rendőrség lezárta a környéket. A sajtó munkatársait egyelőre nem engedik a Bartók Béla utcai családi házhoz. Az MTI helyszínről származó értesülései szerint több mentőautó, rendőrségi gépjármű és tűzoltókocsi áll a ház előtt.
Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban azt mondta: Tiborcz János megyei főkapitány is a helyszínre érkezett. Hivatalos tájékoztatás péntekre várható.
Mint az mno.hu beszámolt róla, tavaly augusztusban megölte 10 éves gyermekét, majd magával is végezni akart egy férfi Abonyban. Ezt megelőzően – szintén 2012-ben – egy férfi felvágta két gyerekének és feleségének az ereit, majd öngyilkosságot kísérelt meg Tatabányán, a mentők azonban megmentették a család életét. Láncfűrésszel akart továbbá véget vetni egy családi viszálynak Somogygesztiben egy férfi, akit végül kommandósok fékeztek meg – írtuk meg. Korábban, áprilisban a Fejér megyei Kulcson egy ámokfutó mészárolta le a családját, március végén pedig egy fiatal végzett édesanyjával bárddal és késsel.
2011-ben a Bajához tartozó Mártonszálláson egy 47 éves asszony gyógyszerrel megmérgezte örökbe fogadott lányát és két nevelt fiát, s magával is végezni akart. A 10 éves kislány meghalt, a két kisfiú kihányta a gyógyszereket, s az elkövető nő is életben maradt. Ugyanezen a napon a Pest megyei Valkón egy 27 éves férfi több késszúrással megölte édesanyját, nagyanyját és barátnőjét, majd magával is végzett.
Ugyanebben az évben, augusztusban az ácsi családirtás rázta meg az országot, egy 28 éves férfi megölte 27 éves élettársát és annak két kiskorú gyermekét, majd magával is végzett. Tényőn 2010. március 15-én történt vérfürdő, melynek során egy férfi előbb a feleségét, majd két kislányát ölte meg baltával, magát előbb késsel sebezte meg, végül láncfűrésszel vágta el a saját nyakát.