26 ügyben született ítélet Magyarország vonatkozásában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tavaly 26 ügyben hozott ítéletet Magyarország vonatkozásában az Emberi Jogok Európai Bírósága, ebből kilenc esetben az elhúzódó bírósági eljárások miatt született elmarasztaló döntés.

WA
2013. 03. 04. 14:30

Az államtitkár szerint hasonló ügyben 12 kérelmező fordult a strasbourgi bírósághoz, és várhatóan nem is lesz több ilyen ügy. Közölte: vizsgálják a megegyezés lehetőségét, de ez csak akkor merülhet fel, ha azonos jogesetekről van szó.

Kitért arra is, hogy a bírák nyugdíjazásával kapcsolatos ügyekben viszont több mint 150 kérelemről tudnak, ami kicsit meghaladja azt a számot, ahány esetben bírák Magyarországon jogorvoslatot kezdeményeztek. Szerinte ez azért lesz érdekes, mert a strasbourgi bíróság megvizsgálja, hogy előzetesen volt-e hatékony jogorvoslati lehetőség.

Szintén Bárándy Gergely felvetésére a vörös csillag ügyével kapcsolatban Répássy Róbert közölte: a kormánypártok nem kívánják megváltoztatni az álláspontjukat arról, hogy a vörös csillagot és a náci jelképeket tiltani kell. Ennek lehetőségét sem az Alkotmánybíróság, sem az emberi jogi bíróság ítélete nem zárta ki – mondta.

A jobbikos Gaudi-Nagy Tamás határozott lépéseket sürgetett az eljárások elhúzódásával szemben, és egy családon belüli erőszakkal kapcsolatos elmarasztaló döntésre irányítva a figyelmet azt mondta, ezen a téren is sokkal hatékonyabb lépéseket kell tenni.

A bizottság végül a kormánypárti képviselők támogatása, egy MSZP-s tag elutasítása és a többi ellenzéki képviselő tartózkodása mellett elfogadta az államtitkári tájékoztatást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.