„Álkriminológiai fogalom a megélhetési bűnözés”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A jövő évben egymilliárd forintra nő a polgárőrség éves támogatása a mostani 750 millióról, és bűnmegelőzési mintaprogram indul száz településen.

WA
2013. 03. 23. 15:38

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a települések közbiztonságában vannak „fehér foltok”, amelyeken változtatni kell. Idesorolta a külterületeken elkövetett tulajdon elleni szabálysértéseket, vagyis az erdei, mezei lopásokat, a gyümölcsösök fosztogatását. Ezek csökkentésére gyors eredményt úgy lehetne elérni, ha a települések határán járőrszolgálati gyűrűt alakítanának ki – magyarázta. Szintén súlyos gondnak nevezte az idős emberek elleni támadásokat.

Túrós András álkriminológiai fogalomnak nevezte a „megélhetési bűnözést”, azaz a kisebb súlyú, de folyamatosan elkövetett bűncselekményeket. „Gyakorlatilag erkölcsi felmentést adtunk egy bűnözői körnek” – fogalmazott az OPSZ elnöke, hozzátéve, hogy korábban a megélhetési bűnözés „folyamatos napirenden tartása miatt egyes hatóságok aktivitása csökkent”, mert beletörődtek a kialakult helyzetbe.

A 100x100 programról elmondta, hogy a bűnmegelőzésben érezhető javulást lehet elérni azzal, ha a települések lakosságának 1-1,5 százaléka részt vesz a polgárőrség munkájában. A mintaprogramra az OPSZ a száz településnek egyenként 250 ezer forintot biztosít – tette hozzá Túrós András.

A szakmai egyeztetéssel kiválasztott településekről elmondta, hogy 97-ben jelenleg összesen mintegy 4500 polgárőr teljesít szolgálatot, három településnek nincs polgárőrsége. A 97 polgárőr-egyesület közül 61-nek van járőrautója. A száz település közül 38 város, 47 község, 15 pedig ezer főnél kisebb lakosú település.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.