„Leülnénk és megbeszélnénk egymással a vitáinkat, minden véleményt fontosnak tartunk, és tiszteletben tartjuk őket” – hangsúlyozta Kocsis Máté a Lendvay utcában található Fidesz-székház előtt tartott sajtótájékoztatóján. Kijelentette, az agresszió nem elfogadható a viták rendezésére, „ha valakinek vitája van a szomszédjával, az nem jogosítja fel, hogy berúgja az ajtaját”.
„A magyar emberek nem kérnek a baloldal gyűlöletkampányából, szeretnénk emlékeztetni mindenkit – azokat is akik tüntetnek és akadályozzák az itt dolgozókat –, Magyarország 2010-ben nyolc zavaros év után úgy döntött, hogy a biztonságra szavaz” – fogalmazott. Kocsis szomorúnak nevezte, hogy a tüntetők nem hajlandók a párbeszédre, „ha már nem fogadják el a süteményt és a teát, akkor legalább hallgassanak meg. [ ] Ne dőljenek be a politikai trükköknek, és vegyék észre, hogy felhasználják őket” – mondta a fideszes politikus.
Kocsis később párbeszédre hívta a tüntetőket, s azt mondta: hajlandóak egyeztetni, és várják őket a székházba. A hétfői zárószavazásig még van idő, így értemben is lehet tárgyalni, de az erőszakos magatartással nem tudnak mit kezdeni – tette hozzá. A tüntetők nem reagáltak, csak kiabáltak: „nem vagyunk erőszakosak, nem vagyunk erőszakosak”. A fideszes politikus elmondta azt is, nem ők hívták ki a rendőrséget, és azt sem szeretnék ha demonstrálókat elvinnék a Lendvay utcából. Fontosnak nevezte, hogy az Orbán-kormány – az előzőekkel ellentétben – más stílussal járjon el. „Most mindenki elmondhatja a véleményét.”
Körülbelül fél kettőkor kiderült, hogy néhány tüntető bejutott a Fidesz székházába, akik után a párt kommunikációs vezetői, Selmeczi Gabriella és Kocsis Máté is bement. Kocsis erről a mozzanatról szűkszavúan úgy tájékoztatta a helyszínen várakozó újságírókat, hogy „Bajnai bent lebukott”, ennek részleteiről este számol majd be – értesült a Hír TV Lendvay utcában tartózkodó tudósítója.
Délután kettő előtt 10 perccel a tüntetők is rövid sajtótájékoztatót tartottak, de kérdéseket nem engedtek feltenni, s kisvártatva dulakodásról is szárnyra kaptak információk, egy ablak be is tört, aminek a kárát – állításuk szerint – a demonstrálók meg fogják téríteni. Megjelent a helyszínen a Gyurcsány-párt két prominense, Varju László és Vadai Ágnes, akik szintén sajtótájékoztatót tartottak, de ők sem engedtek kérdezni, sőt miután a tüntetők megjegyezték, hogy nem kérnek a pártkatonákból, összecsomagoltak és elmentek.