Ebből is a Fidesz jött ki győztesen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nagymértékben aktivizálódtak a választópolgárok, és ebből leginkább a Fidesz profitált, de erősödik az MSZP is – derül ki az Ipsos legfrissebb kutatásából.

BuL
2013. 03. 18. 12:43

A Fidesz legutóbb 2011 nyarán állt ilyen jól. A kormánypártiak ugyan nem maradéktalanul elégedettek a kabinet teljesítményével (egy százfokú skálán csak közepesre, 52 pontra értékelik), de abban szinte teljes mértékben (94 százalékban) egységesek, hogy a 2014-es választások után is Fidesz-kormánynak kell alakulnia. Optimisták, nagy többségük (90 százalékuk) azt reméli, ismét pártjuk lesz a nyertes – mérte az Ipsos.

Január és február között 3 százalékponttal csökkent az MSZP tábora, de az ellenzéki párt most pótolta a veszteséget, ismét 16 százaléknyian támogatják. Az Ipsos szerint az MSZP-t múltkor elhagyók és az új hívek is javarészt a társadalom alsó, alsóközép státuszú tagjai; a párthoz most csatlakozók szinte kivétel nélkül a negyvenes-ötvenes korosztályokból érkeztek – állapította meg a március 8. és 14. között 1500 ember megkérdezésével történt adatfelvétele nyomán az Ipsos. Legutóbb a Századvég mérte a politikai erők népszerűségét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.