Frissítik a szoftvert az Alstomnál

Két héten belül véget érhet a 2-es metró utasainak kálváriája, mert frissítik az Alstom-szerelvények számítógépes vezérlőprogramját.

MD
2013. 03. 20. 3:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megkapta a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) engedélyét a 2-es metró vonalán futó Alstom-szerelvények vezérlőszoftverének frissítésére a francia gyártó – közölte a Magyar Nemzetnek Somodi László, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgató-helyettese. Megerősítette: az emlékezetes januári meghibásodássorozat óta is számos probléma van a metrókocsikkal, amelyekkel március 15-től minden hétvégén már kizárólagosan utazhatunk a Déli pályaudvar és az Örs vezér tere között. A tervek szerint májustól teljesen felváltják az Alstom-kocsik a régi, szovjet szerelvényeket, de a BKK és a BKV addig is hűteni próbálja a gyakran bosszankodó utasok kedélyeit.

– Az elmúlt hónapokban kisebb elektronikai hibák naponta többször is előfordultak, ilyenkor nem működtek például a kijelzők, a kamerák vagy az ajtók, és néhányszor az utasoknak is ki kellett szállniuk. Mindezek azonban a metrózók biztonságát nem veszélyeztették, a következő két hétben pedig minden jármű számítógépes vezérlését frissítik. A BKK ettől a művelettől a leállások és a meghibásodások számának radikális csökkenését várja – mondta a vezérigazgató-helyettes, aki cáfolta a Blikk állítását, hogy beszorult volna az egyik Alstom-szerelvény a 2-es metró alagútjába.

A teljes cikket a Magyar Nemzet szerdai számában olvashatja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.