Felújítják a hajdúböszörményi idősotthont

Korszerűsítik Hajdúböszörményben a Fazekas Gábor Idősek Otthonát. A felújításhoz az Új Széchenyi Terv keretében 178 millió forintot nyert a város önkormányzata.

WL
2013. 04. 10. 15:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fenntartók országosan hétmilliárd forint forrásra pályázhattak 2010 óta szociális intézmények, elsősorban idősotthonok korszerűsítésére, de ennek sokszorosára lenne igény – jelentette ki a politikus.

Soltész Miklós kilátásba helyezte: a következő európai uniós költségvetési ciklusban ennél több forrást biztosítanak erre a célra, mert nagyon leromlott állapotban vannak országszerte a hasonló intézmények.

Kiss Attila, Hajdúböszörmény fideszes polgármestere az idősotthonban tartott sajtótájékoztatón elmondta: az önkormányzat egy másik pályázaton 30,7 millió forintot nyert a helyi szociális szolgáltatóközpont fejlesztésére, további 46 millió forintot pedig gyermekbarát közintézmények kialakítására. Utóbbi azt jelenti, hogy míg a szülők ügyeiket intézik, a gyerekekkel szakképzett óvodapedagógusok foglalkoznak majd a közintézményben – közölte a polgármester.

Csernáthné Kárándi Erzsébet, a Fazekas Gábor Idősek Otthona vezetője elmondta: a 132 személyes otthont az első Széchenyi Terv idején építették, és most az Új Széchenyi Terv keretében korszerűsítik. Egyebek mellett korszerűsítik a fűtést, akadálymentesítik az épületet, kibővítik a foglalkoztatóhelyiséget, korszerűsítik a kiszolgálóegységeket és az informatikai rendszert – ismertette az igazgató.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.