Kocsis Máté hétfői parlamenti napirend előtti felszólalásában 2008-ba kalauzolta vissza a Tisztelt Házat, amikor „nőttek az emberek terhei, túl vagyunk az őszödi beszéden, mindenki érezte, hogy nem mennek jól a dolgok, hogy a baloldali kormányok súlyos károkat okoztak”. Amiről azonban nem tudtak, hogy milyen játszmák mentek a háttérben: az utóbbi év legnagyobb botrányára derült fény; nem történt más, mint hogy a baloldal lepaktált az alvilággal – fogalmazott a fideszes képviselő, hozzátéve, kiderült az, hogy ügyészekre, bírákra, közéleti szereplőkre gyűjtöttek terhelő adatokat, ha nem tudtak, előállítottak ilyeneket. Ez pedig szerinte nem csak a törvénnyel, a jó ízléssel is szemben van – „ilyet rendes, tisztességes ember nem csinál”. Leszögezte: ez nem Portik és Laborc ügye, ez a baloldal és az alvilág ügye; „játsszák a szűz lányt”, úgy tesznek, mintha ez az egész nem az ő kormányzásuk alatt történt volna.
Szerinte vannak még megválaszolatlan kérdések: mikor kezdődött a kormányerők és az alvilág kapcsolata, illetve volt-e folytatása. Felszólalása befejezése előtt emlékeztetett, hogy az ügy két miniszterelnök idejét érinti, és bár Bajnai Gordon azt mondja, Laborcot ő rúgta ki, ezzel szemben az az igazság, hogy Laborc lemondott, Bajnai pedig köszönőlevelet írt neki, amiben elismerte hatékony és magas színvonalú munkáját. „Hát ez volt az a hatékony és magas színvonalú munka” – tette hozzá.
Minden régről előkerült zűrös ügy kapcsán az a hivatalos Bajnai-álláspont, hogy nem tud róla, nem tehet róla – mondta Kocsis Máté. A Fidesz kommunikációs igazgatója korábban a Hír TV Péntek8 című műsorában úgy fogalmazott: további megdöbbentő részletek derülhetnek ki az üggyel kapcsolatban. A televízió oknyomozó műsora, a Célpont is a titkosszolgálati szálakat bogozta.
Kupleráj
„Nekünk az lenne a dolgunk, hogy erősítsük meg a miniszterelnök urat a székében, vagy magában legalább az MSZP-t – ezt a magyar alvilág egyik meghatározó figurájaként számon tartott Portik Tamás mondta 2008 nyarán egy budai étteremben Laborc Sándornak, a polgári elhárítás akkori vezetőjének. Előbbi éppen lazacot, utóbbi pedig porhanyós fácánt falatozott, majd rozéval koccintottak a 2010-es választásokra, és nevettek” – olvassa el a Magyar Nemzet vezércikkét.