Sokaknak sem adót, sem járulékot nem kellene fizetni

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Várhatóan ősszel kerülhet az Országgyűlés elé a Kereszténydemokrata Néppárt családi adókedvezmények kiterjesztéséről szóló javaslata.

BL
2013. 04. 24. 12:43

A fiatalok gyermekvállalását ösztönző intézkedésekre készül a kormányzat, a „komoly szociálpolitikai akcióban” a diplomás nők gyermek- és munkavállalását kívánják segíteni – közölte nemrégiben Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. Soltész Miklós, a tárca szociális államtitkára a miniszter által jelzett várható intézkedésekkel kapcsolatban azt mondta, a kormányzat azoknak az egyetemista-korosztályba tartozóknak kíván segítséget nyújtani, akik gyereket szeretnének vállalni, akár már az egyetemi éveik alatt is.

 

Drámai hatásuk volt a Bajnai-kormány családpolitikát érintő intézkedéseinek. Annak volt következménye a 2011-es történelmi minimumnak nevezhető születésszám. Az Orbán-kabinet által bevezetett családi adókedvezmény és más intézkedések nagyon fontosak, de sajnos mindez nagyon depresszív környezetbe érkezett, így egyelőre csak arra volt elég, hogy a születésszámot visszaemelje a Bajnai-kormány előtti szintre – mondta el az MNO-nak adott interjújában Németh Zsolt, a KSH társadalomstatisztikai elnökhelyettese.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.