Szilvásy György a Lánchíd Rádiónak azt mondta, egy kollégája kereste meg azzal, hogy Portik Tamásnak információi vannak a szervezett bűnözés és a közhatalom különböző szereplőinek kapcsolatairól, és ezeket átadná neki. Ez az ember Vajtó Lajos volt, akivel Szilvásy a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban államtitkárként dolgozott együtt 2002-ben. Vajtó a tárca felügyelete alá tartozó Sportmarketing Kft. vezetőjeként dolgozott. Erre a posztra egyébként a rádió több forrása szerint Kovács László MSZP-s politikus jelöltette Vajtót, akivel nagyon jó kapcsolata volt, ugyanúgy mint Princz Gábornak, a Postabank volt vezetőjének. Vajtó Lajost egyébként egy másik informátor az éjszakai életben jártas embernek írta le, aki állandó vendége a kluboknak és otthonosan mozog sportolók és művészek köreiben is. Egy harmadik forrás szerint Portik Tamás azért Vajtót kérte fel közvetítőnek, mert gyermekkoruk óta barátok voltak. Utóbbinak egyébként innentől nem sok szerepe volt a történetben.
„Vajtó a szervezett bűnözés rendőri-politikai összefonódásáról tudott információkat, és ezeket akarta megosztani”, a „részletekbe én már nem mentem bele, hanem a szakmai és a hivatali szabályoknak megfelelően a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának adtam át ezt az információt, amely hivatal egyébként a nemzetbiztonsági törvény szerint köteles az ilyen összefonódások kapcsán a felderítőmunkát elvégezni” – közölte a rádióval Szilvásy.
Azzal kapcsolatban, hogy tudott-e valamit arról, hogy Vajtó honnan ismerte Portik Tamást, azt mondta, nem emlékszik a beszélgetésre, mert elég régen volt, „igen sok információt kaptam közvetve és közvetlenül, nem emlékszem pontosan, hogy ez miről szólt. Lehet, hogy szóba került, lehet, hogy nem.”
Hogy kapott-e tájékoztatást Laborc Sándortól, miután átadta neki az ügyet, a Lánchíd Rádiónak azt felelte, „egy találkozó tényéről kaptam tájékoztatást, hogy a kapcsolatfelvétel megtörtént, ahol érdemi információ átadására nem került sor”. Hozzátette: nem egy politikus feladata, hogy a napi információkat ellenőrizze és az operatív munkában részt vegyen. „Nem is kellett, hogy engem tájékoztassanak, hacsak valami nagy volumenű dolog, politikai jelentőségű történés nincsen, ami egyébként ezt indokolná.”















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!