Egyre erősebb a Fidesz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet legfrissebb felmérése szerint biztosan vezet a Fidesz. A kormány népszerűsége is növekedett.

WA
2013. 05. 06. 15:59

A márciusi közvélemény-kutatások alapján a Fidesz–KDNP ellenzéki összefogás mellett és anélkül is megnyerné a parlamenti választásokat – állapította meg a Voksblog. Úgy látják, ha nem fognának össze az ellenzéki erők, akkor a kormánypártok több mint kétharmados győzelmet aratnának.

Amikor azt tudakolta a Medián, hogy az emberek 2014-ben a Fidesz-kormány hatalmon maradását vagy kormányváltást szeretnének, 54:33 százalékos arányban az utóbbiak kerültek többségbe. Igaz, a kormányváltók bő harmada (37 százalék) nem talál magának választható pártot – tették hozzá.

A politikusok népszerűségi rangsorának élén – mint államfői beiktatása óta minden hónapban – Áder János áll, és ő az egyetlen vezető politikus, akinek támogatottsága meghaladja a 40 százalékot. Őt követi Varga Mihály, Orbán Viktor, Kósa Lajos, Pokorni Zoltán (Fidesz) és Bajnai Gordon.

A felmérést április 19. és 23. között készítették az ország több mint 100 településén véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével. A minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára a teljes mintában a válaszok megoszlásától függően legfeljebb 3 százalék.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.