Félix atya félsikerrel tért haza a kínai nyomozásból

Nyolcvanéves fejjel vállalkozott kínai kalandra Frajka Félix atya, aki az 1929 és 1952 közötti paokingi magyar misszió nyomait próbálta felkutatni.

A kínai ügy iránti érdeklődés egyébként nemrégiben akkor kelt föl benne újra, amikor egy misszionárius ferences, Károlyi Bernát – akivel annak idején találkozott – és hat vértanútársa domborművet kapott Félix atya jelenlegi budai állomáshelye falán, kisvártatva pedig a keze ügyébe került egy utazási iroda Peking, Sanghaj ajánlata. Útra kelt, és utazott a két várost összekötő, 300 km/h-val közlekedő szupervonattal is, amelynek sem a gyorsulását, sem lassulását nem érzékelte. Útja nyolcadik napján vette fejébe, hogy Paokingba repül Sanghajból, ami lehetetlen volt, de így is eljutott Csangsába – ez volt a magyar missziós központ felettes települése.

– Az volt nekem a legfontosabb, hogy a dunántúlnyi területen eljussak olyan templomba, kórházba, ahol magyarok működtek. Ugyanis Paokingból Csangsába jártak át a magyar ferencesek – fejtegette Félix atya, aki végül el is jutott egy „európai” templomba, ahol találkozott egy pappal is. Tőle megtudta, hogy az egyházközség 2000 hívőjéből 200 rendszeres templomjáró; hogy angolul is van prédikáció nélküli mise, és hogy Kína-szerte 200 szeminarista van, sőt egyre több. A pap végül otthonában 1948-as fotókat mutatott Félix atyának a magyar szerzetesekről, akiket viszont nem ismert föl. Őszintén elmondta azt is, nem tudta megkérdezni, hogy valójában egy „földalatti” vagy egy „hazafias kínai” egyházi személlyel találkozott.

A missziós területen egyébként ma már egyetlen keresztény sincsen, mégis igen izgalmas, hogy egy plébániai fotóalbumban magyar ferencesekről őrizgetnek fényképeket.

Egy boldogházi (Jászság) nyolcgyermekes családba érkezett a harmincas évek elején Frajka János. Apja vasutas, vándorméhész és „egyébként” ezermester volt, nyugdíjazása után maga művelte meg földjét. János az elemi után egy ferences vezetésű jászberényi gimnáziumba került, s miután a világháború tönkretette a vasúti közlekedést, kollégista lett. Pályaválasztására nagy hatással volt Mindszenty bíboros, akire „nagy bizakodással tekintett az ország, keményen védte az egyház, a hívők és az üldözöttek érdekeit”, az ő „seregébe” pedig mindenképpen be akart állni. 1948-ban lépett be a ferences rendbe. Szécsény után Gyöngyös, majd Nagyvárad és a Központi Szeminárium következett a papnevelőben, ahonnan az ÁEH rendelkezésére eltávolították, meg sem állt a budai rendházig. 1953-ban pappá szentelték. Teológiából doktorált, aztán engedelmeskedve elöljáróinak egyetemre ment, matematika és fizika szakra. 1956-ot egyetemistaként élte meg, de fegyvert nem fogott.

Félix atya a hatvanas évektől az esztergomi ferences gimnázium matematika-fizika szakos tanára volt, és bár meggyötörte, meg nem buktatta a nebulókat, amint ezt diplomaszerzéskor eldöntötte már. Ennek köszönhetően a felvételinél hátrányban lévő egyházi iskolások tömegével kerültek egyetemekre. 1976-ban került Szentendrére, ahol korábbi állomáshelyéhez hasonlóan, kapcsolatait felhasználva gazdagította a fizikaszertárt. 1991-ben hagyta abba a tanítást, de 1993-tól 10 éven át a visszakapott Szent Angéla nevét viselő iskola igazgatója volt még, amelyet általános iskolából 12 évfolyamossá fejlesztett, 850 diákkal és egy új tornacsarnokkal adta át.

További képek Félix atya útjáról: