Így állítják vissza a Kisalföld élővilágát

Megkezdődött a kisalföldi homokpuszta területén található honvédségi lő- és gyakorlóterületek természetvédelmi célú helyreállítása.

MD
2013. 05. 30. 20:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tájékoztatásuk szerint a program közel egy és háromnegyed millió eurós költségvetéséből 1,26 milliót uniós támogatási pályázaton nyertek el, ehhez az összeghez a Vidékfejlesztési minisztérium 285 ezer, a magyar partnerek – a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal, a HM Budapesti Erdőgazdasági Zrt., a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság és az Aquaprofit Zrt. konzorcium – további 193 ezer euróval járultak hozzá.

A katonai használatú területeik természetvédelmi célú helyreállítását és megőrzését célzó projekt során elsősorban a tömegesen elterjedt, más kontinensekről behurcolt növények – így a selyemkóró vagy a bálványfa – eltávolításával foglalkoznak. Emellett illegális hulladéklerakókat számolnak fel, használaton kívüli katonai épületeket, betontömböket bontanak el. Helyükön pedig – a természetes domborzat és növényzet helyreállítása érdekében – homokbuckákat, buckaközi mélyedéseket alakítanak ki – tudatták.

„Az elmúlt években a természetvédelmi kutatásoknak köszönhetően részletes felméréseket végeztünk a területen, az ezek alapján elkészített tervek egyértelművé tették számunkra, hogy a kisalföldi meszes homokpuszta élővilágának megőrzéséhez sürgős intézkedések szükségesek” – idézi a közlemény Takács Gábort, a Fertő-Hanság Nemzeti Park szakreferensét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.