Navracsics az összetartás erejét méltatta

Nem érheti baj a települést, amely össze tud fogni és tiszteli őseit – mondta a miniszterelnök-helyettes.

WL
2013. 05. 20. 18:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter kifejtette: a jó víz egyben tiszta forrás is, a tiszta forrás pedig a becsületesség, az egyenesség, a nyíltság és az őszinteség jelképe. Az a település, amely egy tiszta forrás környékén él, az csak egyenes, őszinte, jóravaló, becsületes közösség lehet, ezt bizonyítja a falu történelme is: Úrkutat mindig az összefogás, a kemény munka, a szorgalom, az apránként való előrehaladás jellemezte – tette hozzá. És milyen baj érhet egy települést, amely így össze tud fogni és közadakozással adózni tud őseinek? – tette fel a kérdést a miniszter.

Megjegyezte: szerte az országban sok olyan közösség van, ahol nemcsak a házak, de a templom, a krónikák is elhanyagoltak, nem tartják számon őseiket, akik odaköltöznek, nem kötődnek a faluhoz, akik ott élnek, nem érzik feladatuknak elődeik emlékének ápolását. Úrkúton viszont meg lehet mozdítani a települést, emlékeznek az ősökre, s noha sok vihart megélt a falu, nem veszít jelentősen népességéből, nem költöznek el a fiatalok, mert érzik, hogy összetartó a közösség, hogy mindenki odafigyel a másikra, érzik, hogy őszinték, becsületesek, gerincesek az itteni emberek – állapította meg Navracsics Tibor. Kijelentette: Úrkút bizakodva nézhet tehát a jövőbe. Bárcsak Magyarország minden települése így nézhetne a jövőbe, bárcsak Magyarország minden településének ilyen összetartó közössége lenne, és még sok ilyen ünnepük lenne – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.

A település több mint 230 éves, a névadó kutat egészen az 1960-as évekig használták – mondta Rostási József, az Úrkút című könyv szerzője az MTI-nek. A kutat az Úrkúti Faluvédő és Kulturális Egyesület kezdeményezésére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, az önkormányzat, vállalkozók és magánszemélyek támogatásával újították fel, s alakítottak ki körülötte emlékparkot – ismertette a település független polgármestere, Fülöp Zoltánné az ünnepségen.

A kétezer fős település Közép- Európában egyedülálló természeti értékkel is büszkélkedhet, itt található az úrkúti (csárdahegyi) őskarszt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.