Szita Bence-gyilkosság: P. Erika nem is tudja, hogyan történt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Eredménytelen volt a vádlottak szembesítése Szita Bence meggyilkolása ügyében. A vádlottak továbbra is egymásra mutogatnak.

WA
2013. 05. 14. 10:21

A vád szerint P. Erika – a kisfiú nevelőapjának volt élettársa – felbérelte a két kaposvári férfit, hogy öljék meg a fiút, mivel úgy vélte, ő okolható azért, hogy élettársával megromlott a kapcsolata. B. Józsefnek a bűncselekmény elkövetéséért csaknem kétszázezer forintot adott át, amelyet az ékszereinek eladásért kapott.

A fiút október 29-én este a Kaposvár melletti sántosi erdőbe csalták, ahol B. József a kocsiból kiszállva leütötte, brutálisan bántalmazta – a testén egyebek közt 40 szúrt sebet talált az orvos szakértő –, eközben K. József megásta a gyerek sírját, P. Erika mindehhez elemlámpával világítva segédkezett. A még életben lévő fiút a gödörbe tették és betemették, ruháit és telefonját a Kapos folyóba dobták. A fiú halálát fulladás okozta.

A rendőrök a gyerek holttestét néhány nappal később nem itt, hanem Kaposvár toponári városrészében, egy elhagyott helyen elásva találták meg, mivel az elkövetőket vadászok megzavarták, ezért B. József jobbnak látta más helyre temetni a holttestet.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottak közül K. József és P. Erika beismerő vallomást tett. Az elmeszakértő egyik vádlott estében sem állapított meg beszámíthatóságot korlátozó tényezőt. A nyomozás során 30 tanút hallgattak meg és 12 szakértői véleményt kértek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.