Trafikosok demonstráltak Budapesten

A mintegy kétszáz fős csoport tagjai a koncessziós pályázat eredményének megsemmisítését és „tisztességes feltételek mellett” új pályázati eljárás kiírását követelték.

KG
2013. 05. 15. 18:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Március 15. téren tartott esti rendezvényen felszólalók a pályázaton nem nyert trafikosok, az általuk trafikkárosultnak nevezett emberek nevében azt mondták, becsületes adófizető polgárként nem azt érdemelték, hogy most elveszítsék a munkájukat, a megélhetésüket, és azt kérték, tegyék lehetővé, hogy tisztességes munkájukat tovább végezhessék. Elmondták: azt gondolták, egészséges konkurenciaharcban dől majd el, kik nyernek a pályázaton, ám szerintük nem ezt történt.

Többen is annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a napokban (a legalább húsz éve a területen dolgozók számára) kiírt kiegészítő pályázaton annyira lehetetlen feltételeket szabtak, hogy annak országos szinten csak néhányan tudnak megfelelni. A téren több, a megélhetését féltő mozgássérült ember is megjelent, mások tiltakozó táblákat tartottak a kezükben.

A rendezvényen, miközben a szónokok beszéltek, ismeretlenek jelentek meg, és a rögtönzött színpad mögött az alaptörvényt bíráló többméteres molinókat húztak ki. A szervezők a rendőrök segítségével elérték, hogy a csoport a „trafikkárosultak” demonstrációjától távolabb tiltakozzon, atrocitás nem történt. A rendezvényen – elmondása szerint – magánemberként megjelent Karácsony Gergely független országgyűlési képviselő, a PM politikusa is.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felhívást jelentetett meg, amelyre a korábbi koncessziós pályázaton vesztes, régóta trafikot üzemeltetők jelentkezhetnek.

 

Orbán Viktor miniszterelnök május 3-án a Kossuth rádióban elhangzott interjúban jelentette ki, hogy „nem engedhető meg, hogy elveszítsék a megélhetésüket azok, akik eddig főállásban trafikot működtettek, de nem nyertek a dohányboltpályázaton”.

 

Az Országgyűlés egyébként hétfőn megszavazta, hogy a júliusban megnyitó dohányboltokban fagylaltot és jégkrémet is árulhassanak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.