A Szentföldre vezet a fiatal zarándokok útja

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A nyári szünetet kihasználva július végén nyolcnapos ifjúsági zarándoklatot indítanak a magyar ferencesek.

Bittner Levente
2013. 06. 27. 6:45

Ez nem egyszerű turistautazás, a zarándokút lehetőséget biztosít a fiataloknak az elmélkedésre, emellett biblikus ismereteiket is elmélyíthetik, valamint a zsidó kultúrát is jobban megismerhetik – emeli ki Vencel atya. „Biztosan nem múlik el nyomtalanul a részt vevő fiatalok életéből az ötödik evangéliumnak is nevezett Szentföld meglátogatása, életre szóló élményt nyújt.”

A hazatérők, miután testközelből is megismerkedtek a Szentfölddel, kicsit átalakulnak – hangsúlyozza Vencel atya. Hétszáz éve a ferencesek tartják fenn az izraeli szent helyeket, ezzel pedig az ottani mintegy kétszázaléknyi kereszténynek is munkalehetőséget biztosítanak. A zarándoklat résztvevői betekintést nyernek az ő életükbe is, megismerkednek nehéz helyzetükkel, hiszen a világ kereszténységének támogatása, adományai nélkül „bezárhatnák a boltot”. Ezért is fontos, hogy mind többen lássák, mire fordítódik a gyűjtések alkalmával beérkező pénz, és terjesszék a Szentföld ügyét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.