Hagyó-per: milliós számlák és játékok is szóba kerültek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A BKV-val a Combino villamosok népszerűsítésére szerződést kötő cég vezetőjét hallgatták ki Kecskeméten.

KG
2013. 06. 27. 18:37

A szerződés azért került a vádpontok közé, mert az abban szereplő összegnél mintegy 900 ezer forinttal többet fizetett ki a közlekedési vállalat az átvett kártyákért. A tanú indoklása szerint a különbség abból adódott, hogy gyártás közben a BKV Zrt. a dizájn megváltoztatását kérte. A mennyiség kisebb mértékben változott, mert a Piatnik Kft. néhány száz paklival több kártyát nyomtatott, ezeket a BKV Zrt. átvette. A cég nyolcezer pakli kártya, valamint ezer puzzle gyártásáért 5,5 millió forintot számlázott, az összeget a BKV Zrt. nyolc részletben fizette ki.

A tárgyaláson tanúként hallgattak ki egy anonimitást kérő tanút, aki korábban, első idézésére nem jelent meg, ezért a törvényszék pénzbüntetéssel sújtotta. A tanú 2007 márciusától 2008 áprilisáig a BKV Zrt. közlekedési vezérigazgató-helyettese volt. Vallomása szerint Antal Attilát 2004 óta ismerte, aki a Nógrád Volán vezérigazgatójaként kapcsoltban állt a BKV Zrt.-vel.

• Hagyó nem dobta volna csak úgy ki a szerződéseket

• Rámutattak, melyik céggel kell szerződést kötni

• A sport és a filmművészet is terítékre került
• Az MSZP-re célzott a párt kifejezéssel
• Csak azonos fogalmakat használtak?
• Fiktív feladatokat kreáltak
• Hagyó: Volt, amikor én voltam a Mikulás

• „Konkrétan közölte, hogy Hagyó kívánalma” megkötni a szerződéseket

Vallomása szerint H. Éva hatodrendű vádlottal először munkatársak voltak a BKV Zrt.-nél, majd H. Éva Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes mellé került dolgozni a városházára. A tanú csak később tudta meg, hogy a hatodrendű vádlottnak párhuzamosan a BKV Zrt.-nél is megmaradt a státusa. A vádirat szerint H. Éva 2008. január 1-jétől 2009. szeptember 30-áig tartó fiktív foglalkoztatásával 24,6 millió forint vagyoni hátrány keletkezett a BKV Zrt.-nél.

A főügyészség szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig 1 milliárd 490 millió forintnál nagyobb vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak. A bizonyítási eljárás július 2-án tanúkihallgatásokkal folytatódik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.