Kemény napok elé nézhetnek a dohányosok

Júliustól leszűkül a cigaretták vásárlási lehetősége, és később, ha az összes beígért nemzeti dohánytrafik megnyílik, akkor is érheti kellemetlen meglepetés a füstölgőket.

PR
2013. 06. 25. 7:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap keddi száma szerint a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt.-nél elmondták: 5297 trafikos ígérte, hogy július elsejéig megnyitja üzletét. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legfrissebb adatai szerint ugyanakkor az 5400 trafiknyertesből eddig mindössze 4525 vállalkozó adta be a dohánykereskedelemre feljogosító vámhatósági engedélykérelmet, és ebből csupán 3021 kapta meg.

A koncessziós jogot nem nyert hagyományos trafikok, boltok július 1-jéig még vásárolhatnak és 15-ig eladhatnak cigarettát, azonban a helyek zöménél már ezen a héten elfogy a dohánytermék, újat pedig már nem rendelnek. A dohánygyárak ugyanis bizalmatlanná váltak búcsúzó üzleti partnereikkel szemben, már csak készpénzért szállítanak árut, míg a július idusa után a kiskereskedő nyakán maradt termék árát csak augusztus közepére ígérik visszafizetni.

Számos olyan városrész vagy terület lesz, ahol egyáltalán nem lehet majd cigarettához jutni. A trafiktörvényben nem szabták meg, hogy minimálisan mekkora távolság lehet két trafik között, így országszerte szaporodnak a koncessziós területek legforgalmasabb részein lévő „trafikutcák”, míg más városrészekben képtelenség lesz dohányhoz jutni – olvasható a lapban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.