Összevissza beszélnek Bajnai szövetségesei

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Pár hónapja még kézzel-lábbal tiltakozott a bajnaista PM a római-parti mobilgát ellen, míg most már arról beszéltek, hogy szükséges a védelem.

KA
2013. 06. 12. 8:35

Az MSZP azt kéri, hogy töröljék a Tormay Cécile írónőről elnevezett közt a fővárosi utcanévjegyzékből. Horváth Csaba, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője szerdán a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatón megdöbbentőnek nevezte, hogy a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásáig továbbra is egy „vállaltan antiszemita és fasiszta” írónő nevét viselné egy közterület.

A szocialista politikus tájékoztatása szerint a Helga naplója című könyvet ajándékozza Tarlósnak, ami egy Auschwitzot megjárt kislány történetéről szól. Arra kérte a városvezetőt: vonja vissza a legutóbbi ülésen hozott határozatot és törölje a fővárosi utcanévjegyzékből mindazokat – így Tormay Cécile-t –, akik „nem alkalmasak arra”, hogy a nemzeti egységet képviseljék.

Módosította a Fővárosi Közgyűlés az áprilisban elfogadott, de csak szeptembertől hatályos taxirendeletet: egyebek mellett enyhült a gépjárművek korhatári megkötésére vonatkozó szabályozás. A közgyűlés által szerdán 21 igennel, ellenszavazat nélkül, 9 tartózkodás mellett megszavazott előterjesztése szerint azokra, akiknek az április 18-ai kihirdetés napján volt engedélyük, 2014. január 15-éig nem vonatkoznak az autó korhatárára vonatkozó szabályok, január 16. és 2015. június 30. között pedig legfeljebb 15 éves autóval is taxizhatnának. A rendeletben szereplő 10 éves korhatári megkötést rájuk csak 2015. július elsejétől kell alkalmazni. Azok viszont, akiknek a rendelet kihirdetésének napján nem volt érvényes taxiengedélyük, csak 10 évnél fiatalabb autóval kezdhetnek taxizni.

Állásfoglalást kér a Fővárosi Közgyűlés a Tormay Cécile írónőről elnevezett köz ügyében a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA). A testület az előző ülésén döntött arról, hogy egy névtelen, II. kerületi közt nevez el az írónőről. A döntés ellen egyebek mellett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is tiltakozott másnap, jelezve: Tormay Cécile antiszemita nézeteit nyíltan vállalta, és számos gondolatát irányadónak tartották „a magyar politikai antiszemitizmus vezéralakjai”. Tarlós erre reagálva a közterületi elnevezés újratárgyalását kezdeményezte. Indítványában jelezte: olyan vélemények vannak, amelyek vitatják Tormay Cécile érdemességét munkássága, életműve, nézetei miatt. A szerdai, 18 igennel, 3 nem szavazat ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadott döntés értelmében a közterületi elnevezésről kikérik az MTA állásfoglalását, és annak ismeretében módosulhat a korábbi határozat.

Jelentősen, 44 százalékkal csökken a kéményseprés díja a fővárosban július 1-jétől. A közgyűlés 26 igen, 1 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett fogadta el György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes javaslatát. A főváros február 1-jétől hatályos rendeletét jogszabályváltozás miatt módosították.

Míg korábban a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló törvény az egységnyi munkaráfordítás összegét legfeljebb nettó 4000 forintban rögzítette, addig a július 1-jén hatályba lépő törvénymódosítás szerint a maximális összeg 2000 forint lesz. A fővárosban az idei évre megállapított 3564 forintos, kémények ellenőrzésére, tisztítására, műszaki felülvizsgálatára vonatkozó díjtétele ennek megfelelően 2000 forintra csökken.

A továbbiakban inflációkövető lesz a közterület-használat díjszabása a fővárosban, és július 1-jétől 5,7 százalékkal emelkednek a díjak. A vonatkozó határozatot 23 igen, 1 nem szavazattal 8 tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés.

A megkötendő közterület-használati megállapodásokban előírják az ügyfeleknek, hogy a mindenkor hatályos díjakat kötelesek megfizetni. Ezzel a fővárosi önkormányzat megszünteti azt a gyakorlatot, hogy a több évre szóló szerződések időtartama alatt végig a szerződéskötéskor hatályos díjakat kelljen megfizetni. A szabályozás kizárólag a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő közterületekre vonatkozik. A díjak július 1-jétől a tavalyi éves infláció alapulvételével emelkednek.

A vonatkozó melléklet tartalmazza egyebek mellett, hogy fokozottan kiemelt övezetben – a Margitszigeten vagy a Városligetben – havi 9500 forint a négyzetméterára a 6 négyzetméternél kisebb pavilonoknak, míg kiemelt övezetekben – a hidaknál, a Gellérthegyen vagy a Tabánban – ugyanez 8000 forint. Ilyen övezetbe nem tartozó helyszínen 3800 forint a díj. Az előkertek, teraszok után havi 7600 forintot kell fizetni négyzetméterenként a kiemelt területeken, míg az ugyanitt elhelyezett, 2 négyzetméteres hirdetőoszlopok díja havi 12 500 forint.

A Vígszínház ügyvezető igazgatói pályázatának kiírásáról is döntött a közgyűlés. Tarlós István főpolgármester az igazgatói pályázat kapcsán kiemelte: nem leváltásról van szó, a jelenlegi vezetőnek lejár a mandátuma, így a törvény szerint kötelező kiírni a pályázatot.

Az előterjesztésben emlékeztetnek arra, hogy Eszenyi Enikő igazgató megbízása 2014. január 31-én jár le. Az előadó-művészeti törvény értelmében a vezetői feladatok ellátására a munkáltatói jogkör gyakorlójának legalább hat hónappal a határozott idejű jogviszony megszűnése előtt pályázatot kell kiírnia.

A közgyűlés úgy döntött, hogy munkáltatói jogkörében eljárva a Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakör ellátására pályázatot ír ki, és felkéri a főpolgármestert, hogy július 31-ig tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázat megjelentetése érdekében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.