A parlament munkája a számok nyelvén

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Százharminchét törvényt fogadott el az Országgyűlés tavasszal és nyáron, kétharmadukat a kormány javaslatára.

LM
2013. 07. 09. 5:44

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyolc jogszabályt indítványozott, ezek egyike, az új földtörvény példátlan tiltakozást váltott ki az ülésteremben, jobbikos képviselők az elnöki pulpitust elfoglalva demonstráltak elfogadása ellen. Martonyi János külügy- öt, Hende Csaba honvédelmi miniszter két törvényt jegyzett a tavaszi és a nyári ülésszakban.

A fideszes képviselők közül Vas Imre és Cser-Palkovics András volt a legaktívabb törvénykezdeményező, nyolc, illetve hat javaslattal. Együtt terjesztették be a közérdekű adatok kiadásának új szabályait, amelyeket Áder János vétója után másodszor is jóváhagyott a Ház. Közösen tették lehetővé azt is, hogy törvényes legyen az aláírásgyűjtés a lakásokban. Vas Imre indítványozta az országgyűlési választókerületek határainak átrajzolását, és egyik előterjesztője volt annak a javaslatnak, amellyel tízszázalékos árrést biztosítottak a dohány-kiskereskedőknek.

Cser-Palkovics András a törvénykezdeményezésben ugyancsak aktív frakciótársával, Gulyás Gergellyel és a KDNP-s Vejkey Imrével együtt tett javaslatot a kampányfinanszírozás átalakítására. Cser-Palkovics – Fejér megyei kormánypárti képviselőtársaival együtt – előterjesztője volt annak az indítványnak is, amely lazított az agrárkamarán belüli összeférhetetlenségi szabályokon. Ezt Áder János köztársasági elnök ugyancsak visszaküldte a parlamentnek, amely módosításokkal fogadta el újra.

Az alaptörvény március 11-én megszavazott negyedik módosítását csaknem az összes fideszes és KDNP-s képviselő aláírta, így a kormánypárti padsorokban mindenki neve mellett szerepel elfogadott javaslat.

Ellenzéki kezdeményezésre idén is csak egy törvényt hagyott jóvá a parlament. Az LMP-hez tartozó független Ertsey Katalin és Osztolykán Ágnes érte el, hogy családi napköziben is lehessen teljesíteni a hároméves kortól kötelező óvodáztatást.

A Ház tavasszal és nyáron 49 határozatot hozott, ebből kettőt ellenzéki kezdeményezésre: az MSZP javaslatára az auschwitz-birkenaui emlékhely, a Jobbik indítványára a recski emlékhely iskolai felkereséséről döntöttek.

A képviselők nyolcszor hagytak jóvá pénzbírságkiszabást, illetve tiszteletdíj-csökkentést, összesen 48 ellenzéki rovására.

Kormányzati kezdeményezésre négy határozat született, köztük a dunai árvíz miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbításáról. Ezenkívül elfogadott az Országgyűlés nyolc jelentést és egy politikai nyilatkozatot.

 

Meglehetősen hányattatott ülésszakot zárt a Lehet Más a Politika (LMP), és még a párt színeiben politizáló képviselőket is meglepte, hogy a megfogyatkozott létszám és lehetőségek ellenére mégis kézzelfogható eredményeket tudnak felmutatni – értékelte Schiffer András, a párt társelnöke a tavaszi parlamenti ülésszakot Szél Bernadettel, az LMP másik társelnökével közösen tartott keddi sajtóbeszélgetésen Budapesten. Schiffer a többi között a családon belüli erőszak büntetőjogi szankcionálását emelte ki munkájukból. Arra is kitért, hogy harmadjára terjesztették a parlament elé az ügynöktörvényt. A politikus a földtörvényt ostorozta, majd Vágó Gábor honlapját reklámozta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.