Ellepik majd a magyar egyetemeket a külfödi diákok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Brazíliából például első körben négyszáz diák érkezik, hogy nálunk tanuljanak. A kormány a Távol-Keletre is számít.

NT
2013. 07. 08. 16:17

Úgy fogalmazott: az itt tanuló külföldiek és cserébe kiküldött magyar diákok „hidat képeznek az országok között”, megismerhetik egymás kultúráját. Magyarországon 8-12 hónapos magyar nyelvtanfolyamon vesznek majd részt a külföldiek, kivéve azokat, akik angolul nyelvű kurzusokon akarnak tanulni – jegyezte meg.

Kiemelte, hogy felmérésük szerint a legtöbb érdeklődő a műszaki, informatikai terület iránt van, ezt követi az agrár-, valamint az egészségügyi (amelyben az ápoló- és szülészképzés is benne van) és a zenei képzés. A többi magyar szakterület is várja a külföldi hallgatókat.

Klinghammer István közölte, egy hallgató éves összköltsége ösztöndíjjal és kollégiumi ellátással együtt 1 és 1,25 millió forint közötti összeget tesz ki, ami hosszú távon megtérül egyebek mellett abban, hogy a jövőben magyar szakembereket hívnak majd ezek az országok különböző befektetéseikhez.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.