Kelemennel és Berényivel tárgyalt Orbán Viktor

Valamennyi Kárpát-medencei magyar közösség legfontosabb ügyeit átbeszélték azon a tusnádfürdői munkavacsorán, amelyen a határon túli magyar szervezetek vezetői vettek részt Orbán Viktor miniszterelnökkel pénteken – nyilatkozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a tanácskozás után az MTI-nek.

2013. 07. 26. 21:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kelemen Hunor elmondta: a kormány és a Fidesz–KDNP válasza minden kérdésre pozitívnak minősíthető. Talán még az ősz folyamán folytathatják a párbeszédet – tette hozzá. Az RMDSZ elnöke közölte: délután kétoldalú találkozón is fogadta őt Orbán Viktor, ahol sorba vették az erdélyi magyarságot foglalkoztató legfontosabb kérdéseket, és azokat a lehetőségeket, amelyek e kérdésekkel kapcsolatban a magyar politikának rendelkezésére állnak. „Beszéltünk a régióátalakításról, a kisebbségi szimbólumok használatáról, és abban maradtunk, hogy ezeket a találkozókat folytatjuk” – nyilatkozta Kelemen Hunor.

Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke az MTI-nek elmondta, tájékoztatta a miniszterelnököt a november 8-i szlovákiai megyei választások fontosságáról és arról, hogy Szlovákiában is területi átrendezést tervez a kormány. Az MKP elnöke elmondta, arról is tájékoztatta Orbán Viktort, hogy a felvidéki magyarság jelöltet akar állítani a közelgő köztársaságielnök-választáson.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.