Már pénteken előzetesbe kerülhet a szigetszentmiklósi túszejtő

Az elkövető még kórházban van, jelenleg kihallgatják, de zajlik a tanúk felkutatása és kikérdezése is.

NT
2013. 07. 25. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a 35 éves P. Gyula – aki ellen emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség – még kórházban van, tart a kihallgatása. Tájékoztatott továbbá, hogy a túszul ejtett feleség meghallgatása is folyamatban van, valamint a tanúk felkutatása és kikérdezése. A PMRFK őrizetbe vette a gyanúsítottat, egyúttal kezdeményezték előzetes letartóztatását, és akár már pénteken elrendelhetik – tette hozzá a szóvivő.

Az MTI úgy tudja, hogy a nő védelmére kelő, súlyos, lőtt kézsérüléseket szenvedő 28 éves halásztelki férfit megműtötték, így később hallgatják ki. Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese korábban azt mondta az MTI-nek, hogy a helyszínen két sérült férfit találtak. Egyikük súlyos kézsérüléseket, a másik könnyű sérüléseket szenvedett, mindkettőjüket egy budapesti kórházba vitték.

Szigetszentmiklóson, a Csepeli úton csütörtök reggel egy 35 éves budapesti férfi – mint utóbb kiderült, egy sportlövő – lőtt rá többször is Parabellum típusú éles lőfegyverrel a válófélben lévő 33 éves feleségére, de nem találta el. A nő segítségére siető halásztelki férfit megsebesítették a lövések. A támadó ezután túszul ejtette feleségét, végül a Terrorelhárítási Központ emberei fogták el.

A Hír Televíziónak Hajdu János, a Terrorelhárító Központ (TEK) főigazgatója azt mondta, reggel riasztották őket a településre. A férfi lövöldözött és egy járókelőt is megsebesített. A terrorelhárítók túsztárgyaló segítségével szabadították ki a nőt. „Egy férfi a mező közepén éles lőszerrel sakkban tartott egy nőt, akiről kiderült, hogy az élettársa. A férfi nem akarta elengedni. A kiérkező helyi rendőrök megkezdték a tárgyalást, amivel meg tudták nyugtatni. Majd a kiérkező TEK túsztárgyalója átvette a tárgyalást. A férfi és az asszony elindult a gépkocsijuk felé, eközben a férfi eltette a fegyverét. Ezt a pillanatot kihasználva – különböző kényszerintézkedéseket és úgynevezett nem halált okozó eszközöket bevetve – sikerült a férfit ártalmatlanná tenni és a nőt kiszabadítani” – fogalmazott Hajdu János.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.