Orbán: Elég egy rossz döntés

Az államadósság csökkentése összmagyar érdek – jelentette ki a miniszterelnök a tusnádfürdői nyári szabadegyetemen szombaton tartott előadása után.

PR
2013. 07. 27. 13:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország és Szlovákia kapcsolatáról Orbán azt mondta: bizalomépítő lépések kellenek. „Sziszifuszi munkára van szükség”, közös gazdasági sikerekre, határátkelők, hidak építésére. „Csak a következő magyar választások után tudjuk a kettős állampolgárság kérdését felvetni” – jelentette ki.

A magyar és a román kormány viszonyáról azt mondta, hogy az „alakulófélben van”. Traian Basescu román államfővel ugyanakkor „nyílt, őszinte, hazafias együttműködésben állunk, a korábban kialakított kapcsolat most is működik” – tette hozzá.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke – szintén kérdésekre válaszolva – arról beszélt, hogy a kisantant „annyira megosztotta a magyarságot és az egyházainkat is, hogy most is a poszttrianoni és posztkommunista örökségtől szenvedünk”, és 2010 után sem tud „egy táborba állni” az összes, határon túli magyar politikai erő. Ezt „bűnbánattal, de realizmussal konstatálhatjuk” – mondta, hozzátéve, hogy nem mindenáron kell erőltetni, de „alapvető célok mentén kialakulhat az egység”. Az EMNT elnöke bírálta a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) és a Ponta-kormányt, ugyanakkor arról is beszélt, hogy „aki nem korrupt, gyűjtsük ki, fogjunk kezet, fogjunk össze”. Azt javasolta, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi státuszt” az erdélyiek felett, mint Ausztria Dél-Tirol felett.

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára rövid kommentárjában arról beszélt, hogy „össznemzeti élménnyé tudjuk tenni” a jövő évi parlamenti választásokat. Mind az eskütétel, mind az állampolgárság „igazi premierje a választásokon való részvétel lesz” – tette hozzá. Megemlítette, hogy a magyar nyár leglazább szabadegyeteme és legszínvonalasabb fesztiválja a Kárpát-medencében a Tusványos, amelyet jövőre 25. alkalommal rendeznek meg. Bejelentette, hogy a következő nyári szabadegyetem és diáktábor jelmondata a Történetekből történelem lesz.

A szombat délelőtti, nagyszínpadi előadásokat meghallgatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Tamás Sándor (RMDSZ), Kovászna megye és Borboly Csaba (RMDSZ), Hargita megye tanácselnöke, Antal Árpád (RMDSZ), Sepsiszentgyörgy polgármestere és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.