A Szent István-i életmű a mérce

Ha magas is ez a mérce, nem szabad kevesebbet akarni és tenni az országért, a nemzetért, mint amennyit az államalapító király akart és tett – mondta Balog Zoltán.

LM
2013. 08. 19. 11:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszter azt mondta: a kitüntetések arra szolgálnak, hogy visszahelyezzék a teljesítményeket a helyükre, arra hogy kijelöljék az értékeket, és a nemzeti közösség számára viszonyítási pontokat határozzanak meg. Balog Zoltán a kitüntetetteket méltatva a személyiség és az alkotás egységére mutatott rá, arra, hogy az élet és a mű együtt lesz életművé. Úgy vélte, Szent István életében „a személyes döntés és az uralkodói tettek egymásra találtak, egymást erősítették”. Utalt arra, hogy amit Szent István az országnak akart – a keresztény hitet –, azt saját személyes útjának is választotta és fiának is ezt ajánlotta.

A miniszter azt hangoztatta, hogy ha az ember teljes akarattal, hittel, az életével ott áll a munkája, a szenvedélye mögött, akkor hiteles lesz az alkotása, és akkor annak hatása lesz a hazájára és a világra. Balog Zoltán szerint az életnek csak az önfeláldozó munka, a szolgálat adhat értelme, és többet kell tenni az országért, a világért, mint amit azok tesznek értünk. Ha csak annyit tenne mindenki, amiből haszna lenne, hova jutna a világ? – vetette fel.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az életművek nem függetlenek a nemzeti közösségtől, hiszen az alkotó maga is része a közösségnek; így az életmű soha nem önmagában áll, van hátországa, hazája amelyben az életút kiforrott.

A Nemzeti Színházban tartott ünnepségen több mint félszáz kitüntetett – köztük művészek, tanárok, orvosok, sportolók, tudósok, újságírók – vehették át a Magyar Érdemrend közép- és lovagkeresztjeit, valamint a Magyar Arany-, Ezüst- és Bronz Érdemkereszteket.

A kormány mai székesfehérvári ülése tiszteletadás és főhajtás. „Fejet hajtunk e nagyszerű városunk történelmi érdemei előtt és tisztelettel adózunk mai lakói iránt” – mondta Orbán Viktor a Szent István-emlékév ünnepi műsorán, Székesfehérváron.

 

A hagyományok fontosságára és a közösség éltető erejére hívta fel a figyelmet Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügy-miniszter abban a beszédében, amelyet hétfőn az államalapítás ünnepe alkalmából mondott Budapesten, az állami kitüntetések átadásakor.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.