Budapesten dedikál az Orbán-könyv szerzője

Igor Janke, a Hajrá, magyarok! című Orbán Viktorról szóló könyv szerzője Budapesten közönségtalálkozó keretei közt dedikálja könyvét péntek este és szombaton is.

BuL
2013. 08. 30. 10:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már 25 ezer példányban elkelt és a bolti ár kétharmadáért (1990 forint) e-könyv formában is hozzáférhető az Orbán Viktor életét bemutató, nálunk Hajrá, magyarok! címmel megjelent riportkönyv.

A múlt heti Tranzit fesztivál alkalmából Magyarországra érkezett lengyel szerző, Igor Janke most a budavári a magyar nyelv és a magyar könyv ünnepe rendezvény díszvendége lesz, és szombat 17 órától Kovács Gergely, a könyv magyar kiadójának vezetője beszélget a budavári Szentháromság téren, a Szent István szobor mellett felállított szabadtéri színpadon. A beszélgetés után Igor Janke a helyszínen az Anima könyvesbolt standjánál dedikál.

De már pénteken, azaz augusztus 30-án is találkozhatnak az érdeklődők Igor Jankéval, aki könyve fordítóinak, Szenyán Erzsébetnek és Szalai Attilának a vendége lesz 18 órától az Éghajlat Könyves Kávézóban (1117 Budapest, Karinthy Frigyes út 9.). A beszélgetés után itt is dedikál a szerző.

Az Orbán Viktor-sztori egy lengyel újságíró szemével alcímet viselő könyv több mint két hónapja vezeti a sikerlistákat.

– Magyarország külföldi megítélésének kifejezetten jót tenne, ha akár a brüsszeli döntéshozók kezébe kerülne Igor Janke, a lengyel konzervatív újságíró Orbán Viktor-könyve – véli a kötet kiadójának vezetője.

– Orbán Viktor még érdekesebb politikus, mint ahogy én gondoltam. Nem számítottam arra, hogy ez a munka ennyire magával ragad, ilyen izgalmas lesz – nyilatkozta korábban a Magyar Nemzetnek a szerző.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.