Mesterházy zseniális csapdát állított Bajnainak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Bajnaiék keménykedni akartak, de nem tudták legyűrni Mesterházyékat.

Tuser Krisztián
2013. 08. 29. 18:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar szavazói réteg eléggé protest szavazó, így nehéz lenne elmagyarázni egy szocialista szimpatizánsnak, hogy az egyéni és a listás szavazólapon is más és más helyre kell behúzni az ikszet – mondta Kiszelly Zoltán. Eddig tologatták a Fekete Pétert, de most már elő kellett állni valamivel, de mint a politológus utalt rá, ez inkább az MSZP-nek jó. Kiszelly úgy véli, hogy Bajnaiéknak most már borítaniuk kellene mindent ahhoz, hogy jól jöjjenek ki ebből a helyzetből. Ha a Fidesz jövőre nyer és esetleg még kétharmaddal, akkor a mostani szövetségesek egymásnak fognak esni, hogy kinek a hibája a választási bukás – tette hozzá a politológus.

Úgy tűnik, hogy „szobatudósi megállapodás” született a szavazatok optimalizálására – fogalmazott Zárug. Szerinte ahogy a miniszerelnök-jelöltség eldöntését is a választókra bízza az MSZP és az E14, úgy a „szobatudósi megállapodásról”, a szavazatoptimalizálási szándékról is már csak a magyar választópolgárok szavazataiból fogjuk csak megtudni, hogy helyes volt-e. A „kard ki kard” csörtéző szelleme után mindkét fél visszalépett Zárug szerint, s igyekezett megannyi sérelem után valamilyen megállapodási lehetőséget felmutatni. Szerinte a sérelmek megmaradtak, s Bajnai és Mesterházy csak a jelöltek kampányát koordinálja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.