Helyreállítják a szolgáltatást a lezárt közkutak nagy részén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon – mondta a település polgármestere szerdán. Fürjes Pál (Fidesz–KDNP) kifejtette: mindenki tudja a jobb- és a baloldalon, hogy törvényesen jártak el, és mindenki kap ivóvizet. A napok óta tartó rendkívüli hőség miatt azonban változott a helyzet – tette hozzá.
Mint mondta: Pintér Sándor belügyminiszter felkérte a helyi védelmi bizottságokat, hogy vizsgálják felül a nagy hőség miatt a tennivalókat. Fürjes Pál ezért arra kérte a szolgáltatót, hogy vizsgálja felül, tegye lehetővé a szolgáltatást a közkutak nagy részén. Az ügyet a következő képviselő-testületi ülésen rendezhetik – tette hozzá.
Pintér Sándor szerdán közleményben tudatta: a Borsod Megyei Védelmi Bizottság elnöke felhívta Ózd polgármesterét, hogy a rendkívüli napi átlaghőmérsékletre való tekintettel az önkormányzati döntést függessze fel és állítsa helyre az eredeti állapotot. A lakosság vízellátása ennek köszönhetően a rendkívüli időjárási viszonyok között is biztosított – írta a miniszter, válaszolva ezzel a szocialista Nyakó István nyílt levelére is, amelyben a tárcavezető intézkedését kérte.
Ne saját magából és az ő volt korrupt kormányából induljon ki Bajnai Gordon – reagált Fürjes Pál, Ózd polgármestere (Fidesz–KDNP) az Együtt–PM azon bejelentésére, amely szerint közérdekű adatigényléssel fordulnak az ózdi önkormányzathoz. A Borsod megyei város polgármestere úgy fogalmazott: a fejlesztési forrásokat náluk nem szokás lenyúlni, ahogy a Gyurcsány–Bajnai-kormány idején tették. Ózd városa eddig egyetlen fillért sem használt fel még abból az 1,5 milliárd forintos támogatásból, amelyet a Svájci–Magyar Együttműködési Programból nyert el 2010-ben az ivóvízhálózat biztonságának javítására – ismertette.
Hangsúlyozta, a támogatásból idén ősszel kezdődik a beruházás, jelenleg éppen folyamatban van a kivitelezői közbeszerzési eljárás. Terveik szerint a novemberben kezdődő beruházás éppen a város ivóvízellátásának korszerűsítését fogja szolgálni, amelyet az előző vezetés elmulasztott. „A baloldal ugyanis, amikor tehette volna, semmit nem tett az itt élőkért, ma is csak kampányolni jár Ózdra” – jegyezte meg Fürjes Pál.
A Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió Magyarország: Ítélet a romagyilkosságok ügyében címmel közölt beszámolót a hírportálján még az ítélethirdetés előtt. A szerző, Stephan Ozsvath kiemelte: a roma kisebbséget egyre inkább diszkriminálják, és egyre gyakoribbak az ellenük intézett „szóbeli támadások jobboldali politikusok részéről”. Különösen a Jobbik „uszít a kisebbség ellen”, de januárban a Fidesz-alapító Bayer Zsolt is „provokált”. Hozzátette: a Fidesz újabb bírálatokat kapott romapolitikája miatt, amiért a fideszes vezetésű Ózdon a rendkívüli hőség ellenére korlátozták a vízellátást egy romák lakta negyedben.
Itthon is „népszerű” téma az ózdi vízkorlátozás, néhány ellenzéki párt és politikus szimpla feszültségkeltésre és kampányolásra használta fel az ügyet. Mint kiderült, az MNO által kérdezett cigányügyi szakértőnél is érdeklődtek már külföldről az ózdi eset kapcsán. Forgács István, korábban az Európa Tanácsnak is dolgozó romaügyi szakértő állítja, kizárólag a helyi vezetők illetékesek, a DK és az MSZP kampányszagú megnyilvánulásai teljesen feleslegesek. Forgács jogosnak találja az önkormányzat vízkorlátozással kapcsolatos döntését, hiszen azzal a becsületes fogyasztókat próbálták megvédeni a jogszerűtlen vízhasználattal szemben. A kegyetlen kánikula idején viszont „nagyot szól”, ha bárhol, bármilyen okból lezárnak kutakat. A DK Forgács szerint éppen ezt a hullámot próbálja meglovagolni, az ózdi ügy tökéletesen passzol is a párt jelenlegi terveihez.
Az ózdi vízbotrány kirobbanását egy júniusi önkormányzati döntésig lehet visszavezetni. Miután kiderült, hogy a településen sokan locsolásra, autómosásra, építkezéshez, vagyis nem háztartási célra használnak vizet – több mint 10 millió forintos pluszkiadást generálva ezzel –, a képviselő-testület lezárta a kutak egy részét, több közkútnál pedig csökkentették a vízvételi sebességet. Mint arról a Magyar Nemzetnek Fürjes Pál polgármester beszámolt, akadt olyan kút, ahol egymillió literes fogyasztást mértek, annyit, mint 96 másik kútnál összesen.
A Fürjes által elmondottakat támasztja alá az a fotó is, melyet szerda délután tett közzé a 444 hírblog. A 2011 novemberében készített fényképen jól látható amint az egyik, lerobbantnak egyáltalán nem mondható házba locsolócsővel vezetik be a vizet a közkútról.