Török Zsolt zagyvasága bizonyította, hogy szólásszabadság van

A megfélemlítés a „maffiabaloldal eszköze” – közölte a Fidesz az MSZP szóvivőjének szavaira reagálva.

MNO
2013. 08. 10. 15:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ahogy Török Zsolt, az MSZP szóvivőjének mai zagyvaságokkal teli sajtótájékoztatója is igazolja, Magyarországon semmi gond a szólásszabadsággal, akár ostobaságokat is szabadon lehet beszélni” – írta a nagyobbik kormánypárt közleményében.

Hozzátették: megfélemlítéssel, elhallgattatással és egyéb alvilági módszerekkel a magyar belpolitikában egyedül a maffiabaloldal él, amely a titkosszolgálatokat is aljas politikai célokra használta fel. Erre példaként említették a Portik-ügyet, a Szilvásy-ügyet és a 2008–2009-ben történt romagyilkosságok ügyét. „Baloldali politikusok ma is nyíltan fenyegetnek és próbálnak megfélemlíteni bírókat és ügyészeket” – írta a közleményben a Fidesz sajtóirodája.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy szerinte egy, a kormányfőt bíráló zeneszám miatt lemondták a szélsőbaloldali HétköznaPI CSAlódások nevű zenekar egyik vidéki koncertjét, azt mondta: az Orbán-kormány „a Terror Házában is szobát kaphatna” azokért a módszerekért, amelyekkel a neki nem tetsző véleményeket el akarja hallgattatni. A szocialisták megmondóembere nem először rakja fel a terror házás lemezt, korábban a Szilvásy-ítélet miatt dübörgött a diktatúra. Akkor a Fidesz úgy reagált: ha az MSZP szóvivője be merne menni a Terror Házába, akkor „saját szemével láthatná, hogy annak a pártnak a jogelődje, amelynek ő maga is szolgálatában áll, hány millió ember életét tette tönkre a kommunista diktatúra alatt”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.