Verest elbűvölték a sukorói számok

Egy évi fix 900 milliós bevételt garantáló beruházás hasznosságának megállapításához nem kell magas iskolai végzettség – jelentette ki a sukorói telekcsere kapcsán Veres János.

PR
2013. 08. 22. 17:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP-s politikus azt mondta, „a projekt politikai gellert kapott”, ez pedig megakadályozta, hogy megvalósuljon a beruházás, amely Magyarországnak hosszú időn át jelentős adóbevételeket, a régióban pedig új munkahelyeket és élénkülő idegenforgalmat biztosított volna. Hangsúlyozta: a sukorói telekcsereügylet nem volt feltétele a kaszinókoncesszióra kiírt pályázat elnyerésének. A létesítményt a nyertes befektető a régión belül bárhol kialakíthatta volna.

Az egykori tárcavezető – korábbi vallomását megerősítve – kiemelte: személyesen nem tárgyalt a befektetőkkel, és nem készítettek hatástanulmányt a projektre vonatkozóan. „Erre nem is volt szükség, hiszen egy évi fix 900 millió forintos koncessziós bevételt garantáló beruházás hasznosságának megállapításához nem kell magas iskolai végzettség” – fogalmazott. Ugyanakkor jelezte: a befektetői csoport jogi képviselőjével a beruházás előkészítése során találkozott. Veres János szerint az ügyvéd ekkor részletes írásos dokumentációban ismertette a fejlesztés paramétereit és várható hatásait, amelyet később a minisztérium szakmai sztenderdek alapján ellenőrzött is.

„Mindazonáltal ez egy volt a 128 ügy közül, mely semmiféle extra elbánást nem igényelt” – állította Veres János. Kifejtette: az időközben megismert információk birtokában is körültekintőnek és szabályosnak ítéli kollégáinak – így az elsőrendű vádlott Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatójának és a harmadrendű vádlott Markó Andreának, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárának – a koncessziós pályázat előkészítése, illetve kiírása során végzett munkáját.

Protokolláris jellegű eseményen találkozott a Velencei-tó mellé tervezett egymilliárd dollár (225 milliárd forint) értékű turisztikai beruházás befektetőivel Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök 2008 májusában. Az ellenzéki politikus erről a Szolnoki Törvényszéken a Sukoró-ügyként ismert büntetőper csütörtöki tárgyalásán beszélt tanúként.

 

A tárgyaláson a másodrendű vádlott Császy Zsoltnak, az MNV volt értékesítési igazgatójának ügyvédje arra kérte az ügyészt és a bíróságot: a bizonyítási eljárás során eddig elhangzottak alapján fontolják meg a vádak ejtésének lehetőségét. A bírói tanács vezetője közölte, erre a törvényszéknek nincs jogi felhatalmazása. A tárgyalás végén Sólyomváriné Csendes Mária bíró kihirdette: a beidézett tanú, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere, Oszkó Péter igazolt távolmaradása miatt a pénteki tárgyalás elmarad. A bizonyítási eljárás újabb tanúk meghallgatásával október 11-én folytatódik.

A Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádolja az elsőrendű vádlott Tátrai Miklóst, a másodrendű vádlott Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját, a harmadrendű vádlott Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és a negyedrendű vádlott F. Zsolt értékbecslőt. Császy Zsoltot és F. Zsoltot mint bűnsegédet vádolják ezzel a cselekménnyel. V. Bálint ügyvéd, ötödrendű vádlott ellen kétrendbeli közokirat-hamisítás bűntette a vád. A másodrendű és a negyedrendű vádlottat magánokirat-hamisítással is vádolják.

Az ügy lényege, hogy az állam képviseletében eljáró MNV Zrt. 2008. július 30-án kötött – egy tervezett turisztikai beruházáshoz kötődő – telekcsere-szerződést egy külföldi befektetői csoport képviselőjével, Joav Blum izraeli–magyar üzletemberrel. A Központi Nyomozó Főügyészség ezzel kapcsolatban 2009 áprilisában nyomozást indított. A Fővárosi Ítélőtábla 2011. június 13-án jogerősen semmisnek nyilvánította a szerződést, kimondva, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot. A vádirat szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.