Nincs épeszű magyarázat a Gurcsány-Bajnai kormányok „hagyatékára”

A szocialista kormányok mindig azt tartották szem előtt, hogy a szolgáltatóknak mi a jó, nem pedig az embereknek – véli Kósa Lajos.

NT
2013. 09. 21. 19:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A rezsicsökkentés nem kampánytéma, mi ennek a pártján vagyunk, de az uniónak ez nem tetszik: kifogásolja, hogy állami árszabályozás alá esik minden rezsiszolgáltatás jellegű szolgáltatás” – mondta a Hír Televízióban a Fidesz ügyvezető alelnöke. „Kampánytéma vagy sem, ha ránézek egy táblára, az áram árát tekintve az unió áraival való összehasonlításban mi fizetjük a legtöbbet” – mutatott rá Kósa Lajos. „Az a célt tűztük ki magunk elé, hogy ez a szint jöjjön vissza a középmezőnybe” – tette hozzá.

A szocialisták nem foglalkoztak ezzel, inkább azt nézték, hogy az ő általuk pritvatizált közművagyon tulajdonosi köre megtalálja-e számításait – fejtette ki Debrecen polgármestere. A privatizáció után meg lehet nézni az árgörbéket, a Gyurcsány-Bajnai korszakban elszabadultak az árak. „Erre épeszű magyarázat nincs, nagyon nagy hátrányban vagyunk”– fogalmazott.

„Nem értem, hogy a szocialisták miért arra teszik fel a politikai krédójukat, hogy jó legyen a rezsiszolgáltatóknak – tette fel a kérdést. Mint mondta, rezsiügyben eddig mindig hazudtak a szocialisták.. „Jó visszaemlékezni rá: Gyurcsány Ferenc több mint tízszer emelte az árakat” – emlékeztetett Kósa.

Az elején ők is azt mondták, hogy blöff, hazugság a Fidesz részéről a csökkentés, de ez nem így van. Csak a távhőben 26 milliárdról 21 milliárdra csökkent a magyar családok távhőtartozása – mondta Kósa.

További részletek a Hír Televízió P8 című műsorában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.