Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának módosító javaslata szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a jelenség visszaszorítására alkalmatlan a helyi önkormányzatok által alkalmazott, a jelenleg hatályos jogszabályi környezetnek megfelelő közigazgatási hatósági eljárás. Az illegális közterületi árusítás felszámolása iránti egyre erősödő társadalmi igény miatt indokolt az önálló szabálysértési tényállásként történő szankcionálás.
Az indoklás arra is kitér, hogy az illegális árusokkal szemben a leghatékonyabb fellépési mód az elkobzás, ez azonban csak szabálysértési eljárás keretében lehetséges.
A bizottsági előterjesztés szerint a zugárusok nemcsak engedély nélkül végzik tevékenységüket, hanem sok esetben zavarják a közforgalmat, illetve döntően bűncselekményből, illetve ismeretlen forrásból származó, olykor az egészségre is káros élelmiszereket árulnak.
A bizottság ugyanakkor nem támogatta azt az ugyancsak az utcai árusítások visszaszorítását célzó jobbikos javaslatot, amely hozzájáruláshoz kötné a közterület-használatot és ennek a hozzájárulásnak a hiánya, illetve az abban meghatározott tevékenységtől való eltérés, és az abban meghatározott mértéket meghaladó alapterület esetén szankcionálna.
A bizottság annak keretében döntött a módosító javaslatról, hogy az Országgyűlés tárgyalja a szabálysértésről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény módosítását. Azt a módosítási javaslatot, amely alapján az önkormányzatok dönthetnének arról, hol nem tartózkodhatnak életvitelszerűen a hajléktalanok, 14 igen, 3 nem szavazattal, tartózkodás nélkül általános vitára alkalmasnak találta a bizottság.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén arról beszélt, lehetőség szerint el kell kerülni a katonai beavatkozást Szíria ügyében, mert az súlyos problémákat okozhat.
Az államtitkár kiemelte: azért szükséges hosszú távú politikai megoldást találni a válságra, és azért nem lehet katonai megoldás, mert Szíriában mély vallási és nemzetiségi ellentétek kerültek a felszínre az elmúlt években, és ezeket csak politikai eszközökkel lehet megoldani. Hatékony megoldást kell találni arra is, hogy a vegyi fegyverek alkalmazását a jövőben a nemzetközi közösség megakadályozza – hangsúlyozta Németh Zsolt.
Emlékeztetett: augusztus 21-én minden valószínűség szerint vegyi fegyvereket alkalmaztak Damaszkusz külvárosában, ami a 21. század egyik legjelentősebb botránya. A támadásnak mintegy 1500 áldozata volt, egyharmaduk gyermek – idézte fel.