Napsütéses időben érkeztünk Bajára; a korábban ideutazó stábokkal ellentétben minket már nem igazoltattak a település határát vigyázó rendőrök, bár a helyiek éber, szúrós tekintettel méregették fekete Skodánkat. A szavazóhelyiség előtti parkoló dugig volt a sajtó képviselőinek autóival; gyakorlatilag a komplett magyar média képviseltette magát a megismételt időközi választáson.
A szavazókörrel szemközt lévő parkoló egyik sarkában az Összefogás nevű, eddig ismeretlen párt kezdett kora délután provokatív demonstrációba: „mai ajánlatunk: választási gulyás!” felirattal és egyéb, ironikusnak szánt molinókkal üzenve a választópolgároknak, állításuk szerint a választások tisztaságára hívták így fel a figyelmet.
Szepessy Zsolt pártja ügyesen meglovagolta a médiahullámot, a komplett magyar média előtt tartotta meg bográcsgulyás-főzős piknikdemonstrációját, amelyről egyéb esemény híján a sajtó óráról órára beszámolt. A monoki expolgármester kijelentette: demonstrációjával, azaz választási szabálysértéssel – kampánycsendsértéssel – akarta felhívni a figyelmet a választási szabálysértésekre, valamint arra, hogy ezeket sosem vizsgálják ki időben. Groteszk módon igaza lett: hiába marasztalta el a választási bizottság őket előzőleg és aznap is, befejezhették a bográcsozást, hiszen a bizottsági döntés nem jogerős határozat, és mire a jogerős ítélet Kecskemétről napokkal később megérkezne, már vége lenne a szavazásnak és a főzőcskének is.
A parkolótól kicsit távolabb, a temető melletti síkon egy egészen másik csapat autói parkoltak: egy piros Suzuki mellett egy jól ismert figura, Sztáronszky Ferenc álldogált. Ő volt az a férfi, aki az Orbán Viktort imitáló szobor letépett fejét magasba emelve parádézott Budapesten a Szolidaritás születésnapján. „Igen, én voltam az, és büszke is vagyok rá” – közölte kérdezés nélkül, miután elmondta, hogy a Szolidaritás megbízásából van itt.
Elege van Zsigó Róbert polgármester „mocskos, hazug gyűlöletkampányából” – váltott keményebb hangnemre Sztáronszky. Elmondta azt is, hogy felháborítónak tartja, hogy Zsigóék állítása szerint olyan szórólapot terjesztenek, amelyen ő, a Szolidaritás koordinátora látható a szobor fejével, és a kormányoldal ezzel kívánja lejáratni őt. Holott elmondása szerint a baloldali összefogás a Fidesznek tisztességes, korrekt kampányt javasolt, ehhez képest szerinte Zsigó kristálycukrot osztogatott a tanyákon és tűzifát ígérgetett „a kisebbségieknek".