Hamisnak és rosszindulatúnak tartja a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár azt a filmet, amelyet október 23-án este mutatott be Magyarországról a svéd közszolgálati televízió (ezen a linken nézheti meg). A 28 perces videó az interneten is megtalálható. Főként olyan felvételeket látni, amelyek radikális szervezetek és szélsőséges csoportok korábbi, több esetben évekkel ezelőtti rendezvényén készültek. Ezeket úgy vágták össze, mintha általános jelenség lenne, hogy szélsőségesek masíroznak az utcákon. A filmben a magyar politikai helyzetről az ellenzéki rendezvényeken műsorvezetőként feltűnő Dopeman, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egyik ügyvédje, továbbá Alföldi Róbert, Tarr Béla és Heller Ágnes mondja el a véleményét.
A filozófusnak csütörtökön nyílt levelet írt Kumin Ferenc, és több kijelentésének pontosítására kérte Heller Ágnest. Kumin a köztévé reggeli műsorában azt is elmondta: azért írt nyílt levelet a filozófusnak, mert szeretné, ha Heller Ágnes megosztaná az álláspontját a nyilvánossággal a Magyarországról készült svéd riportfilmről. Így többek közt kiderülne az is, egyetért-e annak megállapításaival.
Mint fogalmazott: „Nem vagyok biztos abban, hogy Heller pontosan tudta, mihez adja a nevét. Nem tartom valószínűnek azt, hogy főszereplője akart lenni egy olyan egyoldalú, a másik oldal véleményére nem is kíváncsi riportfilmnek, mint amilyet a svéd közszolgálati televízió forgatott Magyarországon.”
A filmről azt írta: Magyarországot egyoldalúan bemutató, a lejárató szándékot még csak leplezni sem próbáló alkotás. Hozzátette: a magyar kormány tiltakozni fog az alkotóknál a film hamis állításai miatt.
„Én egy megkövetést szeretnék tőlük kérni, ami azért több, mint egy egyszerű helyreigazítás. Azt hiszem, hogy ez egy olyan sértő, olyan bántó, olyan hamis, olyan rosszindulatú anyag volt, amit nem lehet csak egy helyreigazítással elintézni. Várom, hogy megkövetés legyen a következménye ennek. Azt kérem a kint dolgozó diplomatáinktól is, hogy mindent kövessenek el annak érdekében, hogy ez valóban meg is történjen" – mondta Kumin.