Megvan a videós botrány első MSZP-s áldozata

Déri Balázs lemondását elfogadta Mesterházy Attila.

MNO
2013. 10. 30. 23:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP kreatív tagozata által összerakott fércműben akadnak bohózati elemek is. Ilyen az a védekező megjegyzés, amely szerint az alacsony gázsijú roma amatőr színészekkel eljátszatott, gyomorforgatóan dilettáns előadás nem az MSZP kormánylejárató kampányának újabb állomása, hanem – tessék megkapaszkodni! – oktatófilm – Körmendy Zsuzsanna vezércikke.

A Hvg.hu október 18-án tett közzé egy felvételt, amellyel az állítólagos bajai fideszes szavazatvásárlást akarták bizonyítani. Ehelyett azonban a rendőrség kiderítette: a felvételt megrendezték, két nappal a bajai időközi választás után készült, és a szocialista párt székházába szállították, csak utána kerülhetett a Hvg.hu-hoz. A szocialisták feljelentést tettek a rendőrségen, viszont hallgattak róla, hogy a birtokukban volt az anyag, és még az MSZP elnöke is a Hvg.hu-ra hivatkozva rukkolt elő vele sajtótájékoztatóján. A videót korábban hitelesnek beállító Hvg.hu főszerkesztője október 23-án lemondott. Az üggyel kapcsolatban a rendőrség több embert kihallgatott, köztük Kőröst is.

A bajai videóhamisítási botránnyal kapcsolatban a szocialisták vezetője a Bajnaival kötött megállapodáskor még úgy nyilatkozott: egyetlen MSZP-s politikusnak sincs köze a videó elkészültéhez.

Kocsis Máté, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója bejelentette: a Fidesz válaszokat vár a DK-t vezető Gyurcsány Ferenctől a bajai választási videó ügyében, miután belekeveredett a párt egyik, azóta kizárt tagja is. A Fidesz szigorítaná a büntető törvénykönyvet (Btk.) az eset kapcsán, a parlamentnek beterjesztették azt a javaslatukat, amelynek célja, hogy ne fordulhasson elő újra a bajai videóügyhöz hasonló eset.



Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.