Németh Szilárd szombaton budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a törvényjavaslatot pénteken nyújtotta be. A javaslat célja a rezsicsökkentés teljessé és pontosabbá tétele, valamint a fogyasztóvédelmi rendszer megerősítése.
Közölte, a rezsicsökkentéssel kapcsolatban kezdeményezi a lakószövetkezeti és a társasházi törvény módosítását annak érdekében, hogy a villamosenergia-ellátásról szóló törvény is adjon lehetőséget „a közös helyiségek egyetemes szolgáltatására”.
„A közös költségeket ismét faragni fogjuk” – fogalmazott Németh Szilárd, hozzátéve: kezdeményezésének húszszázalékos csökkenést kell eredményeznie a lakószövetkezeti és a társasházi lakásokban.
Elmondta, a javaslat tájékoztatási kötelezettséget is előír. A közös költségeknél is ki kell mutatni a rezsicsökkentés adatait. A javaslat szerint a hirdetményt minden év február 15-ig közzé kell tenni.
Az indítvány az önkormányzati tulajdonú bérlakásokra is vonatkozik – jegyezte meg Németh Szilárd, majd úgy fogalmazott: „a rezsicsökkentés nem az önkormányzatot (...) érinti, hanem a családokat”.
Németh Szilárd elmondta, a törvényjavaslatban definiálják a rezsicsökkentést, eszerint „rezsicsökkentés alatt a közszolgáltatások végfogyasztói árának jogszabály alapján megvalósult csökkentését kell érteni”. Közölte azt is, hogy az indítvány szerint az országos hálózattal rendelkező cégeknek fogyasztóvédelmi referenseket is kell majd alkalmazniuk.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!