Erről tájékoztatta a lapot Futó Barnabás, a sértett jogi képviselője, aki tegnap vette át azt a határozatot, amelyben a VI–VII. Kerületi Ügyészség elbírálta a rendőrségi döntéssel szemben benyújtott panaszukat. Az ügyvéd közölte: a dokumentum szerint az ügyészség arra hívta fel a nyomozó hatóságot, hogy a Fidesz székháznál a „szélfogó ajtó üvegének a tömeg egy csoportja bejutási szándéka nyomán bekövetkezett betörésével kapcsolatban megállapítható garázdaság tárgyában hozzon érdemi döntést”.
Ismertetése szerint az ügyészség álláspontja az, hogy a történtek során megvalósultak a garázdaság elkövetésének tényállási elemei, és a határozatból kiderül, hogy a hatóság – a feljelentéssel azonosan – úgy értékelte, hogy a bűntettet csoportosan követték el.
Az ügyészségi határozat alapján a rendőrségnek ismét vizsgálnia kell az épület bejáratánál történteket, és azonosítaniuk kell azokat, akik részt vettek a garázdaságban.
Ismert, március 7-én tüntetők hatoltak be a Fidesz székházának udvarára az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakozva. Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója ezután Bajnai Gordon volt miniszterelnököt nevezte meg a Fidesz-székház blokádjának felelőseként.
A teljes cikk a pénteki Magyar Nemzetben.