A Népszabadság ugyancsak nem hivatalos forrásokra hivatkozva arról is tájékoztat, hogy a rendőrségi eljárás során több, az ügyben érintett személy nem vállalta a poligráfos vizsgálatot, míg Károlyi Attila, a szocialisták fehérvári sporttagozatának elnöke elzárkózott a Harangozó Tamással történő szembesítéstől. Korábban Károlyi tanúvallomásában azt állította, hogy Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő jelen volt a bajai videót tartalmazó CD átadásánál.
Az október 18-án a Hvg.hu által nyilvánosságra hozott felvétel az állítólagos bajai választási szavazatvásárlást akarta volna alátámasztani; a felvétellel a Fideszt akarták hamisítással megvádolni, ám azóta kiderült: a videó a szocialisták székházából jutott el a hírportálhoz. Gavra Gábor főszerkesztőt személyesen rendelték be a pártszékházba a felvételért, ahol Déri Balázs, az MSZP-frakció kommunikációs vezetője adta át neki az adathordozót. Déri azóta lemondott tisztségéről.
A videót Kőrös Gusztáv, a Demokratikus Koalíció egyik helyi tagja készítette, így a baloldali pártok részéről a felvétel nyilvánosságra kerülése óta folyamatos a ködösítés, az egymásra mutogatás, a felelősség egymásra kenése.
Török Zsolt, az MSZP szóvivője a heves tagadás közepette többször önellentmondásba keveredett: először tagadta, hogy közük lenne a felvételhez, majd mikor ezt már nem lehetett mondani, azzal kapcsolatban ködösített, hogy mikor és kitől került hozzájuk a felvétel, és pláne hallgatott arról, hogy ők juttatták el a HVG-hez.
Mesterházy Attila pedig a Hír TV múlt vasárnapi Versus című műsorában megpróbálta teljesen a DK-ra nyomni a felelősséget, jelezve, hogy a volt DK-s Körös Gusztáv keze van benne a felvétel elkészítésében. A szocialista pártelnök cáfolta, hogy az MSZP sporttagozatának alelnöke rendelte volna meg a bajai szavazatvásárlást bemutató hamis videót.
Kőrös Gusztáv a Hír TV Magyarország élőben című műsorában korábban elmondta, hogy Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke rendelte meg a felvételt, aki később Károlyi Attilától, a szocialisták fehérvári sporttagozatának elnökétől vette át a felvételt. Kőrös állítása szerint a felvétel elkészülte után Király Mesterházy Attilát hívta fel, hogy nála van a CD. A volt DK-s képviselő állítása szerint az MSZP-elnök maga kérette be a felvételt, vagyis Mesterházynak már korábban tudnia kellett a kisfilm megrendeléséről.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!