A testület feladata – a javaslat címe alapján – az Európa több országát érintő lehallgatási botrány magyarországi szálainak, valamint a külföldi befolyásszerzési törekvések feltárása lesz.
A parlamenti honlapon közzétett határozati javaslat szerint a bizottság vizsgálata tisztázni hivatott egyebek mellett azt: megállapítható-e, hogy Magyarországon a botrány keretében lehallgattak politikai, közéleti, gazdasági szereplőket, illetve hogy Magyarország az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által lehallgatott országok közé tartozott-e, vagy csak eszköze volt az NSA egyéb tevékenységének.
Vizsgálnák, hogy a magyar elhárításnak, titkosszolgálatnak vannak-e megállapításai az ügyben – például a magyarországi információszerzés céljáról, illetve az ország szuverenitásának befolyásolására használt eszközökről. Tisztázni tervezik, hogy az információszerzés során a „befolyásolásra törekvő” országok milyen magyarországi adatokhoz férhettek hozzá, illetve milyen partnerségi viszonyban állnak Magyarországgal.
A testület feltárná, hogy a magyar hírszerző szervezetek részéről érkeztek-e jelzések a külföldi befolyásolási szándékról. Vizsgálnák továbbá, hogy milyen külföldi érdekcsoportok, szervezetek kiket és milyen céllal támogatnak Magyarországon saját érdekeik érvényesítésére. A bizottság az indítvány értelmében 2014. március 18-ig nyújtja be jelentését az Országgyűlésnek, elkülönítve a minősített adatot tartalmazó részeket.
Balliberális köröknél landolhatott azoknak az Egyesült Államokat érintő lehallgatássorozat részeként gyűjtött információknak egy része, amelyek kapcsán a magyarországi politikai befolyásszerzés gyanúja is felmerült – ismertette a Magyar Nemzet november 7-én.
A lehallgatások kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök konzultációra hívta a parlamenti pártok frakcióvezetőit. Martonyi János külügyminiszter szerint egyebek mellett azt is tisztázni kell, hogy az amerikai titkosszolgálatok lehallgatták-e Orbán Viktor miniszterelnököt.
Mint ismeretes: az NSA minden elképzelhető mértéket meghaladó adatgyűjtési programjáról a szervezet egykori informatikusa, Edward Snowden szivárogtatott ki adatokat. Kiderült, hogy a hírszerző ügynökség erre szakosodott szerve európai vezető politikusokat is lehallgatott, a WikiLeaks világhálós portál pedig a múlt héten az NSA lehallgató-átjátszó központjainak helyszínét tartalmazó dokumentumokat tett közzé, melyek egyikén Budapest is szerepel.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!