Elkezdődött az országos adománygyűjtés

Gyertyagyújtással kezdődött el az Ökumenikus Segélyszervezet országos adománygyűjtése.

MD
2013. 12. 01. 17:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója az adománygyűjtést elindító rendezvényen elmondta, hogy december 1. és 31. között a 1353-as adományvonalon hívásonként és SMS-enként 250 forinttal lehet csatlakozni az összefogáshoz.

Emellett lehet adakozni a szervezet megújult honlapján, a Tesco áruházakban adománykuponokat lehet vásárolni, és az operaház Diótörő Fesztiválján árusított forralt bor ára is a segélyszervezet munkáját támogatja. Hozzátette: az idén a Starbucks is csatlakozott a gyűjtéshez, a kávézókban kapható hűtőmágnesek eladásából származó bevételeket a segélyszervezetnek utalják át.

A segíteni szándékozók emellett a nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokba dobott adományokkal vagy „szeretet.éhség” képeslapok vásárlásával is hozzájárulhatnak a rászoruló családok megsegítéséhez. A segélyszervezet a Szent István-bazilika előtt adománygyűjtő pontot állított fel, ahol önkéntesek fogadják a pénzadományokat.

Lévai Anikó, a szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete a dunai árvíz idején tanúsított lakossági összefogás erejére utalva kiemelte: csapatra és társakra nemcsak a katasztrófák idején, hanem a hétköznapokban is nagy szükség van.

Hozzátette: az Ökumenikus Segélyszervezet tevékenysége abban új, hogy legfőbb törekvésük úgy kihozni az adott krízishelyzetből a rászorulókat, hogy többé már ne legyenek azok. A segélyszervezet a hétköznapokban családok ezreinek nyújt segítséget folyamatosan, hogy talpon maradjanak, vagy éppen esélyt kapjanak a talpra állásra – mondta.

Lehel László kiemelte, hogy a 2012-ben összegyűlt adományokat több területen használták fel és mindegyikben benne foglaltatik az üzenet: ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.