A kisebbik kormánypárt ezt annak kapcsán közölte kedden az MTI-vel, hogy egy vasárnapi népszavazáson a horvátok 65,87 százaléka támogatta az erről szóló alkotmánymódosító javaslatot. A KDNP a keresztény európai értékek győzelmének tekinti, hogy a voksolók közel kétharmada támogatta a házasság „keresztény felfogás szerinti”, egy férfi és egy nő közötti életközösségként való meghatározását, a magyar alaptörvényben rögzítettekhez hasonlóan. A KDNP szerint „Európa jövője szempontjából reménykeltő” az, hogy a 4,2 milliós Horvátországban 750 ezer aláírást gyűjtöttek a referendum kezdeményezői.
Ez nemcsak a hagyományos értékek, nemcsak a horvát emberek, hanem az egyház győzelme is – írták. Úgy értékelik: Horvátország igazolta, hogy Európában még mindig fontos „a természet rendjére épülő család és párkapcsolat értéke”, miközben az azonos nemű párokat a horvát törvények alapján is ugyanolyan jogok illetik meg, mint az élettársi viszonyban élő heteroszexuálisokat. A horvát emberek bátor döntése is mutatja, hogy a magyar alaptörvény házasságfogalma szélesebb európai társadalomszervezési fundamentumon nyugszik – összegzett a kormánypárt.